Szolgálat 50. (1981)

Hets Aurelián: P. José de Anchieta boldoggá avatása

egész ország lakossága figyelemmel hallgatott a rádión és televízión keresztül. Nagyon sikerült a pápának kifejteni azon a portugál nyelven, amelyet Anchietáék hoztak erre a földre, mindazt, amit e nép érez első apostola iránt.

Anchieta Szent József napján, márc. 19-én született 1534-ben. Anyai ágon rokona volt a Loyola-család egyik ágának, és Xavéri Szent Ferenccel, India nagy apostolával is rokonságban állott. Anyja, aki „új keresztények“ leszármazottja volt, a hitet és az elszántságot hagyta rá örökségbe, apjától pedig talán a nyugtalanságot és az igazság keresését örökölte. Apja, Juan, mint az említett nagy jezsuiták, Európa egyik legrejtélyesebb ősnépének fia, baszk származású volt. A sok gyermekes apa elvei védelméért családjával együtt elhagyja a baszkok földjét, és a Kanári szigetcsoport Tenerife nevű, titokzatos emlékekkel teli ködös szigetére költözik. Ott született a kis József. Bár csak 17 évet élt az Atlanti óceán vulkanikus eredetű zöld, kertes, teraszos szigetén, sok jellemző vonást sajátított el a szigetvilág szokásai közül, ezért hívták társai „kanári“ néven, mint a pápa is elmondta. Ezt az elnevezést mások nagy zenei tehetségének, zengő hangjának és szép énekének tulajdonítják. A tenerifei táj és környezet hatásaként fejlődött ki benne a fauna és flóra iránti érdeklődés, amely Brazíliában bőséges táplálékot kapott.

A jellemét hasznosan formáló szigetvilág azonban nem tarthatta meg szülöttjét. Anchietának szűk volt Tenerife, mint apjának a baszkok földje. Egyik testvérével a portugáliai híres coimbrai egyetemre iratkozott be. 3 évi tanulmány után Loyolai Ignác portugál társának, Simon Rodriguesnek tanácsára a jezsuita rendbe lépett, és már 1553-ban kiküldetést kapott Brazíliába, mint egyszerű fogadalmas szerzetes, de még nem felszentelt pap. Fölszentelését már az Újvilágban kapta meg, és ez az új föld lett mindvégig, összesen 44 évig tartó, rendkívül gazdag és változatos apostoli munkálkodásának színhelye.

Júliusban érkeztek meg a nagy portugál gyarmat 1549-ben alapított, még kezdetleges fővárosába, Salvador-Bahiába, és már októberben új parancsra déli útra indult pár társával. Az Espirito Santo-i Abrolhos sziklái között hajótörést szenvedtek, és igen közel álltak ahhoz, hogy életüket ott vesztik. Anchietának a Gondviselésbe vetett nagy hite itt ragyogott fel először példaadó lelki erővel és segítőkészséggel. 44 év múlva az isteni kéz ennek a helynek a közelébe vezette vissza, hogy jobban előkészülve, újabb hívei között találjon rá a rég óhajtott halál. Miután az első halálveszélyből kimenekültek (mennyi más veszély fenyegette még életét ezeknek a partoknak a közelében tengeren és szárazon!), és hajójukat valamennyire rendbeszedték, karácsony estéjére érkeztek meg a Sáo Vicente-i kikötő intézetébe, ahol processióban fogadták őket.

A pár év, amit ebben a kikötővároskában és környékén élt, első gyakorlati megvalósulása lett egyik jellemző mondásának: „Isten irgalmából mindig szedhetünk valami gyümölcsöt.“

„Gyümölcsszedése“ a legszélesebb területekre terjedt ki. A jezsuita kolostor melletti iskolában tanított nyelveket: kezdetben latint, portugált, spanyolt, majd félév múlva már a legelterjedtebb indián nyelvet: a tupi-guaranit, amely48