Szolgálat 50. (1981)

Hets Aurelián: P. José de Anchieta boldoggá avatása

nek tanulását csodálatos gyorsasággal és nagy élvezettel már Bahiában elkezdte, és a parti hajózás alatt gyakorolta. Úgyannyira, hogy hamarosan elkezdte összeállítani a „közös indián nyelv“ rendszeres nyelvtanát és szótárát. A tupi- guarani és néhány más nyelv tanulmányozásával nemcsak alapvető nyelvészeti munkát végzett az utókor számára, hanem rendtársainak is felbecsülhetetlen szolgálatot teljesített, akik így, nyelvüket ismerve, könnyebben folytathatták a térítő munkát az indiánok között. S mivel a sűrűn alakuló jezsuita házak a többi tankönyvnek is híján voltak, Anchieta latin grammatikát is szerkesztett, a többi tantárgy anyagát pedig éjjelenként másolta, hogy másnap a tanulóknak kezükbe adhassa. Coimbrában félbemaradt tanulmányai után valóságos irodalmi láz fogta el. Műveit összegezve nehezen tudjuk megérteni, hogyan maradhatott annyi ideje a számtalan alkotás létrehozására. Életrajzíró kortársai nem győzik hangoztatni, hányszor találták hajnalban durva íróasztala mellett egész éjszakai munka után.

Anchieta nemcsak lánglelkű, állandóan útra kész, lelkes térítő és misszionárius, mintegy az Újvilág Orfeusza, aki elbűvöli zenéjével és hangjával az alvilágot, és kicsalja az őserdőből a megrezzent indiánt. Hanem mint európai művelt fő tekint körül, keresi, kutatja és fölfedezi, mire van leginkább szüksége idevetődött vagy kivándorolt honfitársainak és az új hitre, megváltozott életre térítendő, elérhető őslakosnak. Gyermekek, betegek és haldoklók révén nyílnak meg előtte új ösvények, munkaterület, de élete végéig kitart irodalmi buzgó- sága is: a nyelvészeti kérdések, a megszámlálhatatlan, nagyon eltérő tájszólások összehasonlítása, egyeztetése mellett leírásai, jelentései, leveleinek százai, elmélkedései, barátjukról, a kormányzó Mem de Sáról írt történelmi műve, tájleírásai, portugál és tupi nyelven írt katekizmusa... Folytatja itt is az európai hagyományt: a jezsuiták iskoláiban nagy szerepet játszó színdaraboknak, párbeszédeknek, jeleneteknek, szentek életét megjelenítő történeteknek, drámáknak, kórusoknak, ének- és tánccsoportoknak, misztériumoknak előadásához szükséges szövegek összeállítását. (L. a szerző „A jezsuiták iskolái Magyar- országon", Pannonhalma 1938 c. dolgozatát.) Megteremtette és apostoli útjain terjesztette a folklór és vallásos alapú népéneket. Sokat írt, fordított és vett át a nép ajkáról.

Teneriféről hozott érzékenységével és a titokzatos iránti érzékével figyelte és írta le az ismeretlen világ természeti csodáit, ember- és állatvilágát, az őserdőt, a növényvilágot, és mindebben a Teremtő alkotó kezét magasztalta. Az indián hagyományokat és ismereteket tanulmányozva szép eredményeket ért el a gyógynövények felkutatásában és felhasználásában betegei javára. Különös gondja voltak a betegek, a haldoklók, különösen a haldokló csecsemők, akiket mint megkeresztelt és megváltott lelkeket óhajtott mindig számon tartani. A méhekben a szorgalom és a rendszer mintáit látta, és életüket tanulmányozva 20 brazil fajtát különböztetett meg. A természettel való szoros együttélésére jellemzők azok a népies csodák, amelyeket Assisi Szent Ferenc példájára a néphit neki is tulajdonít: a növények és állatok hallgattak szavára, a

4

49