Szolgálat 50. (1981)
Hets Aurelián: P. José de Anchieta boldoggá avatása
tevékenységével. Szerzetesek voltak az alig felfedezett föld első apostolai, és köztük — valamennyi dicsőségére - említhetjük azt a csodálatos Jósé de An- chietát, akit alig két hete avattam boldoggá egészen különös és mélységes megelégedéssel. Legnagyobb részt szerzetesek voltak azok a papok, akik életüket szentelték az indiánok megtérítésének és nevelésének a bennszülöttek hagyományos értékeinek megőrzése mellett. Igen sokszor ezek a térítők az indiók védelmében még életüket is feláldozták. Ma is a brazil klérusnak még több, mint a fele szerzetes. És nem tudnék más országot említeni, ahol 193 lenne szerzetes a 343 püspök közül, és két szerzetes lett bíboros ...“ És ez az ország, amelyet sokszor mint lélekszámban a világ legnagyobb katolikus országát emlegetnek, majdnem ötszáz éves történelme során eddig még nem tudott senkit az oltárra emelni! Ezért is rendkívüli jelentősége van ennek a boldoggá avatásnak. Brazília ugyan még nem érhette meg, hogy An- chietát, aki nem volt e föld szülötte, a pápa apostolkodásának színhelyén emelje oltárra, mint ahogyan most februárban a Fülöp-szigeteken Lorenzo de Ruiz- zal és társaival történt. De a felejthetetlen 12 napos pápai látogatás és már előtte jún. 22-én a Szent Péter bazilikában a Sáo Paulo-i, québeci és guatemalai bíboros, a tenerifei és sok más püspök jelenléte csak fokozta a boldoggá avatás jelentőségét. Vele együtt avatták boldoggá Caterina Tekakwitha irokéz indián lányt; a Megtestesülésről nevezett Mária kanadai orsolyita misszionáriust; Frangois de Montmorencey-t, Quebec első püspökét és Pedro de Betancourt guatemalai világi katolikus hívőt. így lassan a Harmadik Világ hősei is megkapják a hivatalos Egyház megérdemelt tiszteletét és elismerését, míg évszázadokon keresztül az európai országok szentjei kerültek előtérbe. Anchietát a pápa boldoggá avatásakor, a nyilvánosság előtt első alkalommal portugálul mondott szavaiban „fáradhatatlan, zseniális misszionáriusnak“ jellemezte, aki „sokoldalú tevékenységet folytatott, hogy megközelítse és Krisztusnak megnyerje az őserdők indián lakóit; aki forrón szerette a „brasis“-okat, részt vett életükben, gondjaikban, beleélte magát szokásaikba. Anchieta megértette, hogy az indiánok megtérítését el kell kezdeni, elő kell készíteni. Segíteni, támogatni kell őket. Rá kell vezetni a megfelelő és civilizált életre, munkára, és ebben meg kell erősíteni. Emberhez méltó nívóra kell emelni őket. Belső, élő buzgalom hajtotta, hogy elszámlálhatatlan nehéz utakat járjon be, óriás távolságokat íveljen át nagy és állandó veszedelmek közepette. A szüntelen ima, a kitartó önmegtagadás, égő szeretet, atyai jóság, Istennel való belső egyesülés, a Szűzanya iránti gyermeki szeretet... Szent Ignác e fiának emberfeletti erőt kölcsönzött, különösen mikor bennszülött testvéreit kellett a gyarmatosítók igazságtalanságaival szemben negvédenie. Megírja részükre és életükre alkalmazza a katekizmust... Mindezekért nagyon is megérdemli a .Brazília apostola' címet.“ Anchieta méltatására még többet idézhetnénk abból a tanulmánynak beillő beszédből is, amelyet II. János Pál a Sáo Paulo-i szabadtéri misén mondott tiszteletére, 2 millió ember jelenlétében a Campo de Martén, és amelyet az 47
