Szolgálat 50. (1981)
Béky Gellért: Istenkeresés Japánban
szer, tizenötször annyian jelentkeznek a felvételi vizsgákra (20-30 ezren!), mint amennyit fel tudunk venni. Iskoláinkban ui. van erkölcsi nevelés, és merünk Istenről beszélni. A felelősök is jól látják ezt, mégis ügyesen, ravaszul kitérnek ez elől a kényes kérdés elől. 7. Nem hiányoznak természetesen a szívderítő, sokszor kellemesen meghökkentő példák sem a japánok — nem egyszer öntudatlan — istenkeresésére és istenélményére. Tavaly az egyik női szerzet tokiói anyaházában tartottam nyolc napos lelki- gyakorlatot. Nagyon megtetszett a nővérek újszerű kápolnája. Kisebb templomnak is beillett volna. Igazán eredeti elgondolás. Az ívek, a színek, a megvilágítás, az oszlopok összhangja megnyugtató. Nem volt ebben a kápolnában semmi a megszokottból, a sablonosból. S ugyanakkor kiegyensúlyozott légkört áraszt magából. Az oltár, valamint a mögötte magasodó nagy kereszt is imádságra, elmélyülésre serkent. A nővérektől megtudtam aztán, hogy az építészmérnök, aki az egészet tervezte, nem is keresztény. Mikor meghallotta, miről is van szó, első dolga volt elolvasni az egész Szentírást! Ügy vélte, szent gondolatokkal, tiszta érzelmekkel kell töltekeznie annak, aki Istennek akar házat építeni. Az oltár modelljét pedig előre megcsinálta kicsiben, s egy egész éven át maga előtt tartotta, nézve, szemlélve, próbálgatva a hatást. Az oltárnak különösen is jónak kell lenm — okoskodott magában —, hiszen a nővérek állandóan ezt látják majd, ha a kápolnában imádkoznak. Egy apáca nagyon szeretett festeni. Bár már hatvan éves volt, rászánta magát mégis a tanulásra. Tovább akarta magát képezni a festészet titkaiban. Egy öreg festőművészhez szegődött be. A mester feleségének unszolására elvitte néhány jobban sikerült festményét tanítójához. Az mosolyogva forgatta az ügyes képeket, majd hirtelen ezt mondta neki. „Én bizony, kedves nővér, az ilyen képeket rendesen a papírkosárba szoktam dobni!“ Majd látva a nővér meghökkent ábrázatát, barátságosan megmagyarázta neki, miért. „Látja, nővér, én úgy hallottam, hogy maga Istennek szentelte életét. Nos, ha fest és rajzol, csinálja mindig úgy, mintha a jó Istent látná maga előtt. Ezek a rajzok csakugyan nagyszerűen sikerültek, ha csak a technikai kivitelezést tekintjük. Csakhogy nem érződik ki belőlük, hogy egy Istennek szentelt személy festette. Vagyis hiányzik belőlük a művész istenközelsége. Próbáljon meg így festeni a jövőben!“ Máskor pedig, midőn a tanítványok őszinte dicsérettel adóztak a mester művészi képecskéinek, az gyermekded egyszerűséggel bólintott: „Szépek, no, persze hogy szépek. De elárulom, hogy én festés közben mindig arra gondolok: én csupán a jó Istennek segítek egy kicsit. Ha ennek tudatában festege- tek, általában jól sikerülnek a képeim. De ha elfelejtem, akkor érzem: valami lényeges hiányzik belőlük.“ Az öreg festő nem volt keresztény. De az Úr Jézus, ha találkoztak volna, bizonnyal megdicsérte volna, mondván: „Barátom, nem vagy már messze az Isten országától...“ 27
