Szolgálat 50. (1981)
Béky Gellért: Istenkeresés Japánban
8. A japánok nem sokat emlegetik az Istent. A keresztények sem. Itt nem igen értenék az olyan szólásokat és köszöntéseket, mint pl.: „Isten hozta, Isten áldja meg, Isten vele!“ stb. Nálunk ezek már meggyökeresedett keresztény kifejezések. Japánban könnyebb Jézusban, Jézuson keresztül megtalálni az Istent. Egy japán szerzetesnővér írta nekem egyik levelében: „Majd ha sikerülni fog a misszionáriusoknak megmutatni Jézusban az Istent, akkor a japánok is befogadják öt." Isten még mindig nagyon személytelen valaki a természethez szokott, a természetben gondolkozó, a természetet minden más fölé helyező japánoknak. Mégis sokszor az a gyanúm, mintha látszólag személytelen istenképük nagyon is megtévesztő volna. Mi gyakran a Szentiélekre gondolunk, miközben a japán a természetet megelevenítve fejezi ki vallásos élményét. Isten ereje, bölcsessége, az éltető, mindent átjáró, mindenütt jelenvaló, láthatatlan, mégis mindenben tapintható Titokzatosság: mintha sok esetben ez rejtőznék a japánok személytelen, a természet képeibe burkolt istenfogalma mögött. S nem utolsó sorban a teremtésben, a dolgokon eláradó rend, harmónia, béke; a mindenségen elomló szépség, a virágokon, a tengeren, a csillagos égen: íme a közös alapélmény. Az egyházatyák, főleg a görögök, ösztönösen a Szentlélekre vezetnék vissza mindezt... 9. Az ószakai katolikus egyetem volt rektorának egy nemrég megjelent cikkére kell gondolnom. Ebben azt fejtegeti gyakorlati példákkal illusztrálva, hogy a vallás a japánoknak csak akkor mond valamit, ha a szépség teológiájába öltözve lép eléjük. Számukra a szép és az isteni, következésképpen az üdvösség, elválaszthatatlan fogalmak. Sok művelt japánnak csak egy vallása van: a szépség megélt imádása. A Nobel-díjas Kawabata Jaszunari ennek a szépségkeresésnek, szépségimádásnak, szépségvallásnak a legbeszédesebb kifejezője. Az irodalom embereinek, főleg klasszikus képviselőinek szinte csak a szépség imponál. A bökkenő ott van, hogy az ilyen szépségkultusz — akárcsak a „zen“ is — az írók, a szépségimádók által megjelenített formájában még nem imádság, semmiképpen sem istenhit. Sőt alkalmazni lehet erre a magatartásra is Rainer Maria Rilke megjegyzését: a szép a rettenetesnek, a kétségbeesésnek az előíze. Japánban igen gyakran azonos a nihilizmussal. Kevés országban követ el annyi nagy, neves író öngyilkosságot, mint éppen Japánban. Kawabata megint jó példa erre a paradoxonra. Alig vette át a Nobel-díjat, saját kezével vetett véget életének. A szépet tehát előbb meg kellene szelídíteni, meg kellene keresztelni. Nem annyira a csinált, a mesterséges szépre kell most gondolnunk; erre a japán nagyon kényes. Az elénk táruló, a létező, a mindig ott levő, csak újra meg újra fölfedezendő szépségről van szó: a virágokban, a tengerpn, a természetben, a fény és árnyék játékos váltakozásában, a mindennapi eseményekben, az elmúlásban. 28
