Szolgálat 50. (1981)

Babos István: Isten „megtapasztalása“ a mai világban?

Babos István (New York)

ISTEN MEGTAPASZTALÁSA A MAI VILÁGBAN?

A címben fölvetett kérdés parázs vitára adna alkalmat a filozófusok és teológusok között. A filozófusok szerint helytelen így feltenni a kérdést, mert ez föltételezi, hogy van Isten, és azt is, hogy valami fogalmunk van kilétéről. Szerintük a helyes út az, hogy keressük a körülöttünk levő világ értelmét és célját. Mi tesz érthetővé mindent, amit tapasztalunk és látunk? így okoskodva jut el a filozófus a végső okhoz, akit hajlandó Istennek nevezni. A teológusok nem vetik el a filozófusok gondolatmenetét, de a maguk útját járják. Szerintük ha egy személyt csak kívülről figyelünk, mint valami élettelen tárgyat, igen keveset tudunk meg róla. Csak úgy ismerünk meg valakit igazán, ha barátságba kerülünk vele, és egymásban kölcsönösen megbízva feltárjuk titkainkat, terveinket és vágyainkat. Isten is ezt tette: kinyilatkoztatta önmagát. Ez a kinyilatkoztatás fokozatosan történt, és Jézus Krisztusban érte el csúcspontját. Tőle tudtuk meg igazán, hogy ki az Isten, ezért az ő életét és a kinyilatkoztatás történetét kell tanulmányoznunk, hogy Istent megismerjük.

A filozófusok az ember értelméhez szólnak. A teológusok feltételezik, hogy valaki hisz a kinyilatkoztatásban. Éppen ezért mindkét csoport hallgatósága leszűkül, mert egyik sem tartja szem előtt a „nagyközönséget“. Az alábbiakban mi ennek a „nagyközönségnek“ a nevében szeretnénk feltenni a kérdést. Ez nem zárja ki sem az értelmet, sem a hitet, sőt mindkettőt feltételezi; mindössze az emberből indul ki, aki egész lényével keresi, jobb szó híján, az IGAZSÁGOT, nem pedig Isten lényegét és tulajdonságait kutatja. Nem tartoznak ehhez a csoporthoz azok, akik számára az Isten-probléma a sötét korokból sajnálatosan ránk maradt babona, s azok sem, akik Istennel közvetlenül találkoztak misztikus egyesülésben. Azokhoz és azok nevében szólunk, akiknek — legalább is időnként — problematikus és nem olyan világos az Isten léte, mert „senki sem tudja Istent és az ő országát kézzelfoghatóan odaállítani a másik elé, a hivő saját maga sem“.'

Tegyük föl most így a kérdést: Kinek hiányzik ma az Isten? Kétségtelen, hogy sokan hozzá fordulnak betegség, szerencsétlenség vagy természeti csapások idején, de rendszerint csak akkor, amikor minden emberi igyekvés csődöt mondott. Más kérdés, hogy megkapják-e a kért segítséget. Jobb helyzetben vannak a templomba járók, azok, akik minden étkezés előtt imádkoznak, és ügyes-bajos dolgaikkal Istenhez fordulnak? Nehéz lenne erre a kérdésre válaszolni, mert mi szerint ítéljük meg a sikert vagy a sikertelenséget? A kérdésnek nem is itt az éle.

Tegyük föl, hogy holnap a világ összes teológusai összeülnének a pápa vezetésével, hozzájuk csatlakoznának a tudósok képviselői, és kimondanák, hogy nincs Isten. Mennyiben változnék meg a világ és a volt hivők élete? Egy2

17