Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Albert István: Schütz Antal, ahogyan én láttam
ségnek szánt rendi üdülő. Csak azt kérte, hogy amíg él, lehessen beleszólása kezelésébe. Ide járt ki ő is, sokszor másokkal együtt, felfrissülni, ide jártak ki a rendi tanárjelöltek is munkájuk közben időnkint megpihenni. Az ezüstmisét (1929. júl.) követő időben szaporodtak az élmények, és Schütz Antal megbecsülése is még tudatosabbá vált. Talán ki nem mondottan is beleszűrődött a rendi köztudatba, hogy benne nagyon sokat kapott a rend, olyan valakit, akire lehet és kell is fölnézni, akiben a komolyan vett szerzetesi és papi eszmény felkiáltójele van közöttünk. Akik látták őt térdelni, imádkozni, szinte átszellemült összeszedettségben misézés közben, lélekbe markoló tanítást kaptak tőle. Mindenki érezte azt is, hogy a megbecsülésnek egyik formája a kímélet. Nem illett őt bármikor zavarni. A rend is kímélte, nem igényelte soha, hogy rendi tisztséget viseljen, s elősegítette munkájának nyugodt légkörét. Szobája legtöbbször zárva volt, de nem volt megközelíthetetlen. Lényéből mintha hiányzott volna a „nyájaskodó“ közvetlenség, és volt valami proíesszo- ros kimértség érintkezésében, de ez annyira egyéniségéhez tartozónak hatott, hogy egyáltalában nem volt zavaró. Akinek bármilyen ügyből kifolyólag dolga akadt vele, megtapasztalhatta nemcsak világos látását, hanem érdeklődő, meleg szeretetet sugárzó lelkét is. A szombat délutánokat mindig szabadon hagyta. Ekkor fogadta gyónóit, ekkor keresték föl, akik tanácsát vagy valamilyen ügyben segítségét kérték. Szombaton este fogadta kispap gyónóit is. Nemcsak a teológia tanításával, hanem ezzel a mindvégig vállalt szolgálatával is maradandó hatást gyakorolt a rendi jövőt jelentő fiatalok nevelésére. Hivatalos és tudományos kapcsolatait leszámítva, a rendi közösségen kívül nagyon szűkre méretezett társasági életet élt. Ritka alkalmak voltak, amikor társaságba ment. Ugyanezt kell mondani szórakozásairól is. Lehetőleg mindennap végzett rövid sétát, nagyobb kirándulásokra inkább csak nyaranta került sor. Több nyáron át járt Tirol hegyei között, de tudta élvezni a Balaton és a budai hegyek szépségét is. Bensőséges lélekkel tudott gyönyörködni a természet szépségeiben, az esztétikai szépben is, de mintha még inkább a Teremtő csodálatos kezét látta volna rajtuk keresztül. Emlékezetes marad az a ragyogó nyári este, amikor a Cassiciacumban, a hátunk mögött Budapest fényeivel, kettesben a csillagos ég fönséges látványában gyönyörködtünk, az ó szemével nézve fölfelé. Voltak a rendtársak között is, akik elhúzódtak, mert úgy érezték, mintha egy kisebb csoport ki akarná őt sajátítani. Az természetes, hogy körülötte is volt egy szűkebb kör, de nem zárt ki senkit. Mindenkihez tudott kedvesen és igazán emberi hangon szólni. A régebbi kapcsolatok nála is mélyebbeknek látszottak. Egészen egyedülálló volt a nála két évvel idősebb Zimányi Gyulával való, még a diákévekből eredő barátsága. Olyan tartós és mély barátság volt ez, hogy talán sohasem voltak zökkenői, még ha nem értettek is mindig mindenben egyet. Együttes munkával és a hozzájuk csatlakozott nem kevesekkel 46
