Szolgálat 49. (1981)

Tanulmányok - Albert István: Schütz Antal, ahogyan én láttam

ajánlani, hanem a túlzások elkerülését, a szélsőségek között az igazság meglátását és elfogadását. A hittanár Schütz sok-sok órát töltött diákjaival beszélgetésekben, a problémák boncolgatásához nyújtott segítő munkában, kétségek eloszlatásában és a gyakorlati vallási élet irányításában. Egyik kezében a hittankönyvet tartotta diákjai elé, a másikban egy másik könyvet, amelynek ezt a címet adta: Imádságos könyv, egyszersmind kalauz a lelki életre a tanuló ifjúság számára. Ez az 1913-ban megjelent imakönyv mindmáig a legnagyobb sikerű ifjúsági imádságos könyv. Rendtársával, Sík Sándorral együtt szerkesztették.

Budapesti hittanárságának tíz éve alatt egyúttal teológiai tanár is volt a Ka- lazantinumban. Ezzel az áldozatos munkával igen szép bizonyságát adta a rendi közösségért, a rend jövőjéért való odaadó törődésnek, és maradandó emléket állított magának azok lelkében, akik tőle tanulhatták a bölcseleti bevezetést, a Szentírás megismerését vagy a dogmatikát. Erről az időről így emlékezett meg: „A tíz pesti évem a hőskorom; szakadatlan kemény munka láncolata. De megvolt az a bizonyos olajcseppje is. Megenyhítette, amit gimnazista koromban annyiszor hallottam és most megéltem: a jól végzett munka öntudata magában hordja jutalmát. Még különb jutalmat hordoz az az alázatos tudat, hogy az Isten országáért végzett munka volt.“ (É. 208.) A világos szavakhoz nincs mit hozzátenni, legfeljebb észrevenni, milyen hangsúlyt kap nála az Isten országáért végzett munka, a piarista hivatás tudatos megélése.

A szerzetesközösségben.

Hogyan viszonyult Schütz a rendi közösséghez, és viszont?

A szerzetesség közösségi élet: megvannak a maga törvényei, amelyekkel mindenkinek számolnia kell. Adva vannak bizonyos korlátozások, követelések, tekintettel kell lenni másokra, el kell viselni másokat, sokszor nem könnyű természeteket, gyengeségeket stb. Ugyanakkor azonban igen sok áldás, öröm és segítség forrása a közösségi élet, nem is szólva arról, amit a negatívumok elviselése az önnevelésre, megszentelődésre kínál.

Schütz Antal vállalta ezt a közösségi életet. Amikor egyetemi tanár lett, általános gyakorlat volt, hogy az egyetemi tanárságra jutott szerzetesek a közösségen kívül való életre kértek és kaptak engedélyt, hogy a közösségi élet megkötései ne akadályozzák őket állásukkal járó tudományos és társadalmi elfoglaltságukban. Schütz nem élt ezzel a lehetőséggel. Nemcsak mindvégig tagja maradt a rendi közösségnek, hanem tevékenyen részt vett életében, áldozatokat hozott érte, hogy a rendi szellem, a rendi élet minél elevenebb, frissebb, valóban élet legyen. Néha látszott rajta, hogy mérhetetlenül fáradt, mégis kitartott, ha szótlanul is, a társas együttesben, mert érezte, hogy neki magának is jó az, és érezhette, hogy másoknak is jó az ő jelenléte. El lehet mondani, hogy sem értelmével, sem szívével nem dezertált sohasem a rendi közösségből. Az ő gondolata volt, és az anyagi alapot is az ó munkája teremtette meg hozzá, hogy a Sváb- (Szabadság) hegyen létrejöjjön a Cassiciacum, a közös45