Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Albert István: Schütz Antal, ahogyan én láttam
A szülői háztól a piarista noviciátusig Schütz Antal 1880. október 28-án született Kistószegen, Nagymagyarország Délvidékén, Németországból betelepített szegény kézműves szülők gyermekeként. Szőkébb körben sokszor beszélt róla, amit azután ÉLETEM c. könyvében meg is írt, hogy sok-sok küzdelemmel volt tele gyermekkora. A nehézségek közepett is azonban szinte kitapinthatóan érezhető volt a Gondviselés irányító keze, amely a szegény, de áldott otthonból a szegedi piarista gimnáziumba vezette a tehetséges fiút. Életútjához a megalapozást, mégpedig nagyon szilárd alapot a szülői házból hozta magával. Szülei nem kényeztették, sem étkezésben, sem ruházkodásban, és a munkától sem kímélték. Milyen jó útravaló volt ez a későbbiekre, az idegenben töltött diákévekre és a következő szerzeteséletre! Nem volt könnyű a német anyanyelvű fiúnak a magyar nyelv elsajátítása, de az erőfeszítés, amit igényelt a tervszerű tanulás és ismerkedés az irodalommal, nemcsak magyarságát, hanem emberségét is formálta. A szegénységben takarékosságra kényszerült szülök példás és áldozatos erőfeszítése gyermekeik jövőjéért kemény, de nagyon jó iskola volt a küzdelmes munkára szorított diáknak. Szegedi diákévei különösen gazdagok voltak a szellemi és lelki gyarapodásban. Itt ért életének abba a szakaszába, amikor tudatosan fölfigyelt az őt vezető Isten útmutató kezére. Itt érintette lelkét a hivatás, mégpedig a piarista hivatás kegyelme. Embereknek is volt ebben részük, de nem volt nehéz az embereken keresztül sem érezni a kegyelmet. A kitűnő eredménnyel letett érettségi után 1899 augusztusában bevonult a váci noviciátusba, és 27-én felöltötte Kalazanci Szent József fiainak ruháját. A noviciátustől a felszentelésig. A noviciátussal új szakasz kezdődött életében: a megtalált, fölismert hivatás útjára való ráállás. A szerzetesi és piarista eszménnyel való ismerkedés egyre világosabbá tette előtte, hogy nem tévesztette el az utat. Hallotta, hogy a piaristának a tanítás nem foglalkozás, hanem hivatás; a hármas szerzetesi fogadalommal vállalt elkötelezettségben egy negyedik fogadalommal vállalt ünnepélyes elkötelezettség az ifjúságnak tudományban és jámborságban való nevelésére, egy életre vállalt apostoli munka, nap-nap után megújított Istenszolgálat. Mintha tűz gyulladt volna ki lelkében, olyannyira magának valónak érezte ezt, és lelkében szent lelkesedéssel mondta rá: Úgy legyen! A noviciá- tusi év elteltével a kegyelem felé egészen kitáruló lélekkel tette le az első fogadalmat. A noviciátusból a hivatásra felkészítő második állomásra került, a budapesti Kalazantinumba, az egyetemi tanulmányok elvégzésére. Amikor gondolt szaktárgyválasztásra, sok minden megfordult az agyában, csak az nem, hogy hittanár legyen. Mégis, amikor nyilatkoznia kellett, a teológiát kérte, hogy hittanár lehessen. Úgy érezte: „Én válogattam, de az Úristen választott.“ (É. 122.) 43
