Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Szőllősy Julianna: Halál - vagy túláradó élet?
Jóval való kapcsolat, és Isten ezt fel is kínálja neki. Ezt a kapcsolatot már a kisgyermek is képes fölfedezni az elmélkedő imában és a cselekvő szeretet- ben, amellyel az örök Jóhoz csatlakozik. És ez hasonló bizalmat ad neki, mint a hivő felnőttnek. Példa: Hervadt levelek mint a halál - rügyek mint az örök élet jelei. Találkozás az ágakkal és levelekkel: Minden gyerek, vagy az egész csoport kap egy őszi leveles ágat. Gondosan veszik kézbe, nehogy egy levél is lehulljon róla. A levelek már sárgák, de szívesen maradnának az ágon. Nem szeretnének még meghalni. Vigyétek hát nagyon vigyázva a helyetekre. Egyetlen levél se hulljon le. Az ággal csendben körüljárnak a teremben, úgy, hogy minden levél rajta maradjon. Ütőhangszeren rögtönöz valaki: hulló levelek. Akinek nem jutott ág, az behunyja a helyén a szemét, és bensóleg követi az ágak útját. Azonosulás a levelekkel: Minden gyerek kap egy lepréselt levelet, közepén átfűzött fonállal, úgyhogy a nyaka köré kötheti. Nyakukba akasztják a levelet, és most szélben álló fát játszunk. A gyerekek kiabálnak: „Fa, tarts meg, ne hagyj még lehullni, hisz te olyan erős vagy!" stb. Újból közjáték az ütőhangszeren. A többiek lecsukják a szemüket, és „belül“ megismétlik a játékot. Elmondják a nevelőnek, mit láttak belül. Elbeszélés: A gyerekek meghallgatják a haldokló édesapáról, Jánosról szóló elbeszélést. Minden szakasz után leszednek egy levelet a kezükben tartott ágról. (Az elbeszélés szólhat Jairus leányáról is.) • Bőre megráncosodott, nem látott már jól. Észrevette, hogy nehezen hall. • Nem tud már járni. Szomorkodik magában. • Nem tud többet újságot olvasni, nem esik jól tévét nézni. • Ágyban fekszik. Mozdulni sem tud. Ápolják. Úgy kell mosdatni, etetni. • Hazajönnek a gyermekei. Beszélnek vele. • Az apa még szól hozzájuk. Azt mondja: „Ha majd meghaltam, nézzétek meg odakinn az ágakat a fán, akkor majd nem lesztek szomorúak.“ • Az apa fáradt. Behunyja a szemét. Meghal. (Minden levelet leveszünk az ágakról. Már csak a csupasz ágat tartják a gyerekek a kezükben.) • Fiai, leányai megsiratják. Csak később jut eszükbe, mit mondott. Hogyan érthette ezt a mondatot? Behunyt szemmel még egyszer átéljük az egész történetet. Találkozás a rügyekkel: A gyerekek szemügyre veszik a csupasz ágat, és megtalálják rajta a rügyek duzzanatait. 38