Szolgálat 49. (1981)

Tanulmányok - VI. Pál pápa: Gondolatok a halál küszöbén

együtt megvallani végtelen megmentő hatalmadat. „Kyrie eleison; Christe eleison; Kyrie eleison.“

Itt elmémbe szüremkedik szegény életem története: egyfelől átszőve számtalan különleges jótétemény szövedékével, egy kimondhatatlan jóság műveként (és remélem, hogy ezt egy napon megláthatom és „mindörökké énekelhetem“); másfelől átjárva nyomorúságos cselekedetekkel, amelyekre jobban szeretnék nem is emlékezni. Mennyi minden volt hiányos, tökéletlen, elhibázott, oktalan, nevetséges! „Tu scis insipientiam meam“, Istenem, Te ismered ostobaságomat (Zsolt 68,6). Szegény erőlködő, kicsinyes, nyomorult élet, menynyire, de mennyire rászorul a türelemre, a jóvátételre, a végtelen irgalomra! Mindig csodálatosnak tűnik előttem Szent Ágoston szintézise: miseria et miseri- cordia. Az én nyomorúságom, az Isten irgalma. Hát legalább most adjak tiszteletet annak, Aki Vagy, végtelen jóságú Isten, segítségül híva, elfogadva, ünnepelve legédesebb irgalmadat.

És végül a jóakarat egy aktusa: nem nézni többé hátra, hanem szívesen, egyszerűen, alázatosan, bátran megtenni az adott körülményekből folyó kötelességet, mint a Te akaratodat.

Gyorsan megtenni. Teljesen megtenni. Jól megtenni. Vidáman tenni: azt, amit most akarsz tőlem, még ha mérhetetlenül meg is haladja erőimet, még ha életemet kívánja is. Végre, ebben a végső órában.

Lehajtom a fejem és fölemelem a lelkem. Megalázom magam, és magasztallak Téged, Isten, „akinek természete a jóság“ (Szt. Leó). Engedd, hogy ebben az utolsó virrasztásban hódoljak előtted, élő és igaz Isten, ki holnap bírám leszel, és megadjam Neked a dicséretet, amelyet leginkább akarsz, a nevet, amelyet legjobban szeretsz: Atya vagy.

Továbbá azt gondolom itt a halál, az életfilozófia mestere előtt, hogy minden esemény között a legnagyobb volt számomra — amint mindazok számára, akiknek hasonló szerencsés sors jutott — a találkozás Krisztussal, az Élettel. Mindent újra kellene elmélkednem itt azzal a kinyilatkoztató világossággal, amelyet a halál lámpása vet erre a találkozásra. „Nihil enim nobis nasci profuit, nisi redemi profuisset.“ Valóban semmit sem ért volna megszületnünk, ha nem szolgált volna megváltásunkra. Ez a húsvéti gyertya himnuszának fölfedezése, minden emberi létmozzanat értékelésének kritériuma, létünk egyetlen igazi rendeltetése, amelyet csakis Krisztushoz való viszonya határoz meg: „o mira circa nos tuae pietatis dignatio!“, ó, csodálatos kegyessége szeretetednek irányunkban! A csodák csodája a mi életünk titka Krisztusban. A hit, a remény, a szeretet énekli itt az ember születését és ünnepli temetését. Én hiszek, remélek, szeretek, a Te nevedben, ó Uram.

és aztán még kérdem magamtól: miért hívtál, miért választottál ki engem? aki oly alkalmatlan vagyok, oly ellenszegülő, eszem, szívem oly szegény? Tudom: „quae stulta sunt mundi elegit Deus... ut non glorietur omnis caro in conspectu eius.“ Isten azt választotta ki, ami a világban gyönge ... hogy egy

23