Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: A lélek halhatatlanságának kérdése az emberi értelem fényében
objektiválható, mivel minden földi ismeret az érzéklés kapcsán jön csak létre. Hogyan létezik a halál után az, ami az emberben nem múlandó, vagyis hogyan létezik a szellemi lélek, ha a test elenyészik? Erre a kérdésre a mondottak értelmében első megközelítésként negatív választ kell adnunk: a lélek halál utáni létét nem szabad úgy elgondolnunk, mint a földi élet egyszerű folytatását. Nincsen már térbeliség és időbeliség, úgy, ahogy most megéljük. Ez egyébként nem jelenti, hogy az emberi szellem, a lélek mindenestül időtlenné válik, és hogy semmiféle viszonya nincsen már a térbeliséghez. Pozitív módon csak annyit tudunk mondani, hogy a lélek a saját feltétlenségét teljes nyilvánvalósággal felismeri. Az öntudat minden közvetítés nélkül jelen van önmaga számára, teljesen átlátja, minden viszonylatában ismeri önmagát, és ennek következtében a lét egésze ismertté válik számára. Az ember szellemi, el nem múló mozzanata szembekerül az Abszolút Létezővel, az Istennel. Ez boldogító vagy megsemmisítő élmény lehet számára, attól függően, hogy felelősségteljesen vagy felelőtlenül élt szabadságával. Mi a test és ml a lélek? Az imént mondottak még nagyon sok kiegészítésre, további magyarázatra szorulnának. A felmerülő kérdéseket az adott keretben nem tárgyalhatjuk részletesen. Csak néhány vázlatos megjegyzésre szorítkozunk az anyag és szellem viszonyáról általában, továbbá az emberi test és lélek különleges viszonyáról. 1) Téves az a nagyon elterjedt, de valójában naív, igazán át nem gondolt nézet, hogy mivel állandóan dolgunk van az anyaggal, pontosan tudjuk, hogy micsoda. Karl Rahner szögezi ezt le egyik fontos munkájában (Die Hominisation als theologische Frage, in: Overhage-Rahner, Das Problem der Hominisation, Freiburg, Herder 1961, főképp 44—55.0.). Ha a természettudománytól várjuk a kérdés megoldását, nem fogunk világos választ kapni, mert az módszere értelmében az anyagi folyamatok között fennálló, mérhető viszonyokat vizsgálja, s fel sem teszi magának a kérdést: mi „az“ anyag? Ezért ha valaki azt mondja: anyagon értem azt, ami objektív valóságként van adva, akkor ezt úgy fogadhatjuk el, mint egy terminológiának megadását: ebben az értelemben anyagnak nevezzük mindazt, ami valamiképpen van. Egyben azonban rá kell mutatnunk: ezzel még semmiképpen sem állapítottuk meg, mi igazából az objektív valóság, hanem csak annyit mondtunk, hogy a valóság minden különbözősége ellenére alapvetően egységes. De pontosan ez az egység nem lesz érthető, ha a valóság egészét anyagnak mondjuk. Az egységnek ui. többnek kell lennie a részek egyszerű összegénél. Ezzel szemben azt, hogy mi a „szellemi valóság", kétségbevonhatatlanul és mintegy önmaga által tudjuk, ha egyáltalában tudunk valamit. Mert akármit is tudunk, azt mindenképpen tudjuk, hogy mi magunk vagyunk az, aki tud és megismer. Vagyis minden ismeret hátterében ott van az öntudat, amely által jelen vagyunk önmagunk számára, amely által maga a lét tudatossá válik bennünk. Az öntudatban létre jövő tapasztalat, a „szellemiség“ megtapasztalása 19
