Szolgálat 49. (1981)

Halottaink - Ifjú Sebestyén piarista (Confrater)

IFJÚ SEBESTYÉN piarista (1907—1978)

Gyászjelentésének mottója: „Sem élet, sem halál nem szakíthat el minket Isten szeretetétől“ (Róm 8,38), valóban egész életét összefoglaló rövid jellemzése volt nagyon érdekes, osztatlan tiszteletnek és szeretetnek örvendő egyéniségének.

Márkon, a bakonyi hegység aljában elterülő, csodálatosan szép környezetű, tiszta kisközségben született 1907. márc. 2-án, azon a napon — ezt sokszor büszkén emlegette — mint 1876-ban b. e. XII. Pius pápa. Szülőfaluja híres volt arról, hogy sok papi hivatást adott az Egyháznak, és ez kedves halottunk életében és neveltetésében is döntő jelentőségű volt. A polgári elvégzése után alkalma nyílt volna a kiskunfélegyházi tanítóképző elvégzésére, de orvosi vélemény szerint az alföldi levegő, a „kvarcos- homokos“ szél következtében tüdejét olyan károsodás érte, hogy tanulmányait félbe kellett szakítania. Éveken át a MÁV szolgálatában a Dunántúlon, Dobán tevékenykedett. Anyai nagybátyja, Gombos Antal, abban az időben váci piarista házfőnök-igazgató vette észre, hogy unokaöccse nem találta meg élete értelmét a különben becsült vasu- tasságban. Elvitte Váera, ahol mint „kredenciális“, felszolgáló diák, ministrálásért és az ebédlőben végzett kisebb szolgálatokért ingyenes lakást és ellátást, valamint gimnáziumi oktatást kapott. Ebben a sorsban nem kisebb egyéniséggel osztozott, mint (Szegeden) Schütz Antal. 1927. aug. 27-én belépett a rendbe. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével rendje a teológiai stúdiumok mellett a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen a latin—német szakot végeztette vele. Minden vizsgáját kitűnő eredménnyel tette le. Schwarz Elemér, a kiváló ciszterci egyetemi tanár, arra buzdította, hogy német szakdolgozatából (amely szülőfaluja német lakosságának történetével, nyelvi sajátosságaival foglalkozott) csináljon doktori értekezést. De neki nem voltak tudományos ambíciói: a Rendalapító nyomába lépve a neveléssel akart foglalkozni. Rendfőnöke megkérdezte, hová szeretne beosztást kapni? Válasza: „Legszívesebben közvetlenebb pátriámba, tehát Veszprémbe mennék, de tudom, hogy ez nem szokás a rendben, így csak azt kérem, hogy ne kerüljek Kecskemétre, mert az a vidék már egyszer nagyon káros befolyást gyakorolt egészségi állapotomra.“ Az életrajz következő adata: „Pappá szentelték 1936. jún. 14-én. Ettől kezdve egész életében Kecskeméten működött: 1936—39. gimnáziumi tanár, 1939—47. igazgatóhelyettes, 1947—48. és 1950—1969. gimnáziumi igazgató. Közben 1947—1950. kórházi lelkész." De — mintegy zúgolódás nélküli engedelmessége jutalmaként — mindez nem ment különösebben egészsége rovására, és szervezeti adottságaihoz képest aránylag magas kort ért meg.

Az iskolában a mindent-megértés jellemezte. Bizonyíték erre, hogy régi, első tanítványai 20—30 év távlatából is felkeresték, beszámoltak életükről, és mindig nagy tisztelettel, szeretettel beszéltek róla. Névünnepén annak az osztálynak a tagjai, akiknek első osztályfőnöke volt, küldöttségileg, 5—6 taggal vettek részt, és különleges alkalmakkor kis ajándékcsomaggal kedveskedtek neki.

Külön fejezetet igényelne egészen különleges pasztorációs tevékenysége Kecskemét külső területén, a tanyavilágban. 1938-tól haláláig volt a kadafalvi kápolna lelkésze. Hogy ez mit jelentett áldozatvállalásban, mindig készenlétben, a betegek, vigaszra szorulók ellátásában, arról a kadafalvi hívek tudnának kötetnyit beszélni. Helvécia jó része, Szarkás, Csalános, Kadafalva tartozott a kis kápolna vonzókörébe. Az előbb havonként egy szentmiséből hamarosan minden vasárnap két szentmise lett a hívek igényére. A zsúfolt kápolnában az áldozni kívánók csak nagyon lassan tudtak eljutni az oltár közelébe. Többször lement áldoztatni a hívek közé, s nem egy alkalommal a partikulák törtrészeivel tudott csak boldogulni, olyan sok volt az áldozó (abban az időben nem lehetett a tabernákulumban hagyni az Oltáriszentséget). Az akkor még földes padlójú kápolnában másnap a sepregetéskor nem egy kabátgombot találtak ... A harminc esztendő alatt nem egy nemzedék nevelődött fel ezen a területen, egykor keresztelt kisgyermekek gyermekeit, talán unokáit is módjában volt, a keresztség szentségében részesíteni. A tanyai hívek pasztorálását nagyon szívén viselte, sokszor más elfoglaltsága, iskolai munkája elé is helyezte.

102