Szolgálat 49. (1981)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Evilági élet - örök élet

1,18), úgy az örök életet sem láthatja földi szem, nem írhatja le emberi képzelet. De ez az egészen más örök élet mégis itt kezdődik már földi életünkben. Itt, ebben a világban épül fel örök életünk struktúrája. Amikor belénk árad és egybekapcsol bennünket az egy örök igazság, amikor egybeolvaszt az egy örök szeretet, akkor kezd már épülni, itt közöttünk, a mennyország.

Sokan közülünk bizonyosan emlékeznek Mikszáth Kálmán gyönyörű novellájára a dúsgazdag parasztgazdáról, aki nagy kőkereszt állításával akarta — de hiába — kiengesztelni az Isten haragját. Amikor azonban egy pár kiscsizmát vásárol a téli hidegben mezítláb fagyoskodó falu-árvájának, akkor kiderül az ég, beköszönt a béke. Nincs messze a mennyország, egy pár kiscsizmával meg lehet járni oda az utat!

Nem mondta ugyanezt maga Jézus is? Kik vonulnak be örömittasan „a világ kezdetétől számukra készített országba“ (Mt 25,34)? Azok, akik megosztják kenyerüket azzal, akinek nincsen; akik kedvesen kínálnak italt a barátságra szomjazónak; akiknek tárva-nyitva szívük és ajtajuk, hogy bejöhessen mindenki, otthont találjon mindenki; akik az emberi méltóságukból kivetkőztetett testvéreiket felruházzák megbecsülésükkel, tiszteletükkel; akik nem tekintik tehernek a betegeket, öregeket, tehetetleneket, hanem szívből és hálásan szolgálnak nekik; akik a pórul járt bűnözőt nem intézik el azzal, hogy „úgy kellett neki“, hanem megbocsátanak és segítik, hogy emberibb ember legyen belőle. Mindez nem jár fennkölt eszmékkel, nagy szavakkal. Olyan ez az élet, mint a csendesen folydogáló patakocska; barátságos csobogással a legalacsonyabb helyre húzódik, de kitartó erejével kettéhasít hegynagyságú sziklákat is. „Egy pár kiscsizma“ — mondja Mikszáth; „egy pohár friss víz“ — mondja Jézus (Mt 10, 42). A legkisebb tettben történik meg a legnagyobb dolog: megszületik, felnő, kivirágzik az örök élet. Akkor is, ha nem gondolunk rá, hanem csak szinte természetesen követjük szívünkben a Szentlélek sugallatát.

Nemrég történt Japánban a következő eset: Egy jómódú gazda családja nézte egyik este a televíziót. A nagyapa, akié a föld, a fiatal szülők és egy kis kétéves unoka. Nem voltak keresztények, hanem jóakaratú, egyszerű emberek. A televízió egy délkelet-ázsiai menekülttáborról számolt be. Rozoga kunyhók, drótsövény, nagyszemű, puffadt hasú, csontra-bőrre fogyott gyerekek. A kis unoka egy nagy darab kaláccsal a kezében ült a készülék előtt, és tágra nyílt szemmel bámulta a futó képeket. Most megint egy sötétbarna bőrű gyerekfej jelenik meg, szomorú, nagy szeméből kirí az éhség. Erre a kis unoka feltápász- kodik ültőhelyéből, odatotyog, odanyújtja a kalácsot a kép felé, és megszólal: „Nesze, egyél! egyé!!“ Erre a látványra a nagyapa úgy megrendült, úgy meghatódott, hogy azon nyomban elhatározta: eladja rizsföldjének jórészét, és az árát elküldi a vöröskeresztnek az éhező menekültek számára. Elhatározását tett követte: a több millió forintnak megfelelő összeget maradéktalanul a menekültek kapták. Ez a gazda és kis unokája valószínűleg sohasem hallott még Jézus szeretetparancsáról, de megtanította rá őket Jézus lehelete, a Szentlélek. Én hiszem, hogy Jézus nekik is azt mondta e napon, amit'egykor a vagyonának