Szolgálat 48. (1980)

Eszmék és események - Szempontok az V. püspöki szinódus mérlegéhez (Szabó Ferenc)

goztatta, hogy VI. Pál enciklikájának tanítását el kell fogadni úgy, ahogy van; egyesek még csak érinteni sem akarták az elvi kérdéseket. Egy kisebbség viszont világosan kiemelte, hogy a körlevelet sokan nem fogadták be, nem értik, tehát jobban ki kell fejteni antropológiai és erkölcsi tanítását, és szélesebb körökben népszerűsíteni kell a természetes születésszabályozás új módszereit (nevezetesen az ún. ovulációs módszert). Néhány atya utalt arra, hogy a Humanae vitae nem akart teljes és lezárt tanítást adni, tehát a teológusok és szakemberek fejlesszék tovább tartalmát. (Csakugyan, amikor 1968-ban

VI. Pál körlevelét Msgr. Lambruschini bemutatta a Szentszék sajtótermében, mindjárt konferenciája elején kijelentette: nincs szó csalatkozhatatlan tanításról, de pillanatnyilag az enciklika normatív jellegű a keresztény hívők számára. Tudjuk azt is, hogy néhány püspökkari konferencia: német, francia, svájci, kanadai stb. annak idején irányelveket adott a híveknek a körlevél gyakorlati alkalmazásával ill. a katolikus magatartással kapcsolatban.)

4) Pozitív eredménynek könyvelhető el, hogy a mostani szinódus nem ítélt el senkit, nyitva hagyta a problémákat, a továbbfejlesztés lehetőségét. A megértő hangvétel szembeötlő főleg az üzenetben. Egy püspöki szinódus nem is hozhat végérvényes döntéseket nehéz és kényes kérdésekben. Nem ez a hivatása, hiszen csak konzultatív szerv. Sokan bírálták a szinódus módszerét is az eredményesség szempontjából. (Maguk az atyák is javaslatokat tettek a módszer megjavítására.) A második szakaszban, amikor ki kellene érlelni a munkák eredményeit, a sietség miatt (a bizottságok éjjeleken át dolgoztak a két szövegen) nem lehet kellőképp megalkotni a szintéziseket, tehát úgy, hogy minden véleményt, árnyalatot számba vegyenek. Egyébként is talán nem jó az a módszer, hogy ugyanaz a bizottság dolgozza be a szövegekbe a „modi“-kat (módosító javaslatokat), mint amelyik korábban megfogalmazta őket.

5) Egy másik pozitív eredmény az a szemlélet - főleg lelkipásztori indítóokok és az evangéliumi lelkiség ihlették —, amely az élet realitásaival, nehézségeivel számolva a fokozatosság elvét hangsúlyozza. A keresztény, az evangéliumi eszményt a házasságban és a családban is, miként az élet minden területén, csak fokozatosan közelítjük meg. (Teljesen soha meg nem valósítjuk.) A lelkipásztorkodásnak a házasfelek, családok konkrét helyzetéből kell kiindulnia, az embereket ott elérni, ahol vannak, és nagy türelemmel, irgalommal előresegíteni a jobb, a krisztusibb felé. A minden vagy semmi politikája nem igen célravezető itt sem, mint a keresztény lelkiség más területén sem. Könnyen pesszimizmushoz és közömbösséghez vezethet. Isten lehetetlent nem kíván tőlünk. Annak, aki minden tőle telhetőt megtesz, megadja kegyelmét, és ő maga viszi végbe — de velünk, általunk — az akarást és a véghezvitelt is. Isten nem kíván tőlünk lehetetlent, de áldozatokat, igazi, folytonos megtérést igen. — Persze, ahogy a pápa záróbeszédében hangsúlyozta, a fokozatosság pedagógiai elve nem jelentheti azt, hogy az isteni törvényben fokozatosság van, mintha a törvényt a személyekhez, helyzetekhez lehetne alkalmazni, enyhítve követelményeit. »

63