Szolgálat 48. (1980)

Hivatás

szunkat (Mt 19,16-23). Erre hívja fel figyelmünket Kereszty Rókus, amikor rámutat, hogyan jelentkezik Isten hívása az élet különböző szakaszaiban, a gyermekkortól az öregségig.

A körülöttünk élők felfogása nem marad hatástalan életformánk kialakítására. Jól láthatjuk ezt az utóbbi időben oly vitatott női hivatással kapcsolatban. Giny Kranenburg a mástól és mással nem pótolható anyai hivatásból kiindulva kísérli meg ezt a képet „bővebben értelmezni és rámutatni, hogy a nőnek, a férfi egyenértékű társának, az élet minden területén lehet és van is szerepe és feladata.“ Soraiból kiérezzük, hogy a jelenlegi modellek sem véglegesek, s nem egy nőnek kell küzdenie, hogy keresztényként vállalhassa az anyaságot, s ugyanakkor megtalálhassa egyéb igényeinek megfelelő kielégítését.

Jóllehet számunk minden kereszténynek szeretne segítséget nyújtani hivatása teljesebb felismeréséhez és követéséhez, nem hiányozhat legalább egy rövid elmélkedés a papi hivatásról. Tóth József, a bécsi egyházmegyei szeminárium régense kiemeli, hogy a papi hivatás sem „poty- tyan az égből“, s mégis Isten ajándéka, mint minden hivatás.

Hogy néha mennyit kell imádkozni és küzdeni hivatásunk felismeréséért és vállalásáért, láthatjuk Florence Nightingale életéből, amit Elek Gizella (NSZK) vázol fel. Isten kegyelme már alig 17 éves korában megragadta. De hogy pontosan milyen úton kell hivatását megvalósítania, arra csak lassanként jött rá. Annál nagyobb szenvedéllyel követte. — Hasonlóképpen nagy fejlődésen ment keresztül Teréz anya is életében. Mindig készen állt Isten szavának követésére, — abban a mértékben, ahogyan felismerte. És Isten mindig többet kívánt. Először csak hazájából vezette el Indiába. Ott pedig kihívta abból a szerzetesközösségből, amelyikben — legalábbis első tekintetre, emberileg nézve — végleges helyét kellett volna megtalálnia. Csak az képes ilyenre, aki mint szőlővessző hagyja magában a tő nedvét keringeni.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, — mondogatjuk. Áll ez velünk váló terveire is. Két szélsőség veszélye fenyeget ezen az úton. A nyugtalan csapodárság és a megmerevedett süketség. Az első összekeveri a készséget saját belső nyugtalanságával. A második pedig akkor sem mer indulni, amikor válóban ő szólít. A Szúzanya bölcs tudakozódása: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?“ és hősies vállalása: „Legyen nekem a te igéd szerint“, szolgáljon példaképül, hogy ne keverjük össze Isten sürgető hívását saját elgondolásainkkal, de ugyanakkor merjük követni az áldozatot követelő utat is. Ezért vallja boldognak Máriát minden nemzedék, ő mutat utat a beteljesedett hivatás boldogságához.

4