Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Elek Gizella: Florence Nightingale

hetekig ki sem mozdult lakásából. Nem adott interjút, visszautasított minden kitüntetést, lefesteni sem hagyta magát. Minden ünneplés és dicséret hidegen hagyta. Úgy érezte, hogy még korántsem végezte el feladatát.

Az eddigiek után szeretnénk Florence-t mint betegápolót elképzelni. Pedig életének még hátralevő 54 évében soha többet nem ápolt beteget. Sokba került neki ez a hivatás, mégis fel kellett adnia, hogy ezentúl a bürokráciával harcoljon. A Krím jó iskola volt számára. Borzalmait nem tudta elfeledni. „A poklot láttam“ — foglalta össze benyomásait. Ez a háború Florence szemében. És ez a szörnyű élmény megváltoztatta. A krími tartózkodás után már nem volt ugyanaz az ember. „Kilencezer gyermekem nyugszik elfeledett sírokban, olyan okokból, amit meg lehetett volna akadályozni. De én sohasem felejthetem ezt el.“ Honfitársairól viszont keserűen állapította meg, hogy semmit sem tanultak. „Egy félév múlva már mindez a szenvedés hiábavaló lesz.“

„A meggyilkoltak oltáránál állok. Amíg élek, harcolni fogok az ügyükért“ — jelenti ki elszántan. Nem szóval tiltakozik a háború ellen, nem békenyilatkozatokat tesz, hanem Szent Györgyként harcol a bürokrácia sárkányával. Sidney Herbertet közben leváltották a hadügyben. Utódját nehéz volt ügyének meghódítani, de ez is sikerült. Királyi bizottság alakult a honvédelem egészségügyi megszervezésére. Florence mint nő ennek ugyan nem lehetett tagja, de működését a háttérből teljesen ő irányította. Több mint ezer oldalas emlékiratot adott be javaslataival, és nem engedte, hogy ez a fiókban maradjon. Rövid időn belül óriási tömegű külföldi adatot, tudósítást, statisztikát szerzett be és dolgozott fel. Az eredmény megrázó volt. A kaszárnyák fiatal katonáinak halálozási arányszáma kétszer, olykor ötször múlta felül a polgári lakosságét, holott egészséges fiatalembereket soroztak be! A szolgálatban várt rájuk a halál. „Olyan ez — írta Florence —, mintha évről évre másfélezer egészséges fiatalt lelőnének.“ Kifejtette, hogy a megelőző módszerek éppen olyan fontosak, mint maga a gyógyítás. A reform mégsem született meg. Florence megrongált egészsége erre összeomlott. Nagynehezen ismét összeszedte magát, de élete hátralevő részét szinte az ágy és dívány közt töltötte. Az orvosok teljes pihenést írtak elő. ö azonban hallani sem akart erről. Ezután a betegszobából irányította a munkát. A hatalmasoknak betegágyához kellett jönniök, hogy meghallgassák. Egész lénye átalakult. Régi ismerősei nem győzték türelmét, jóakaratát, barátságos viselkedését dicsérni. Most éles szelleme, vasakarata és kitartása jutott előtérbe. Féktelen haragban tudott kitörni, ha művét emberi értetlenség és kicsinyeskedés miatt veszélyben látta.

Sok csalódás után az újra hadügyminiszterré lett Sidney Herbertbe vetett reménye éltette. Lelkesedéssel fogtak a reformhoz. De a miniszter ekkor már súlyos beteg volt. Florence — aki kemény elszántságában csak az ügyet látta — kíméletlenül sürgette. Herbert halálával a reform befejezetlen maradt. Erre Florence is összeroppant, és hetekig őrizte az ágyat. Elkeseredésében Istennel hadakozott. Végül mégis győzelmet aratott a reform. Ha az angol katonát már

47