Szolgálat 48. (1980)
Tanulmányok - Elek Gizella: Florence Nightingale
nem ágyútöltelékként, hanem emberként kezelték, az az ő érdeme. Henry Dumont egy londoni előadásában nyíltan elismerte: „Bár engem neveznek a Vöröskereszt megalapítójának és a genfi egyezmény szerzőjének, az érdem egy angol nőt illet. 1859-ben Miss Nightingale-nek a krími háború alatti működése indított arra, hogy az olasz háború színterére utazzam.“ Amikor Indiában kitört a zendülés, gyenge egészsége ellenére is kész lett volna odautazni. Erre gondolni sem lehetett. De ezáltal az indiai egészségügyre terelődött figyelme, és annak szakértője lett. Egy szobára való iratot gyűjtött és dolgozott fel róla összefoglaló jelentéséhez. Közben megállapította azt is, hogy hazájában sem jobb a polgári egészségügy a katonainál. Ott is magas a halandóság a rossz táplálkozás és a higiénia hiánya miatt. Munkálkodását ide is kiterjesztette, főleg ismeretterjesztő művekkel. A krími háború végén kapott pénzjutalommal 1860-ban megalapította a londoni ápolónőképző iskolát. A növendékek kiképzését és munkáját szerető figyelemmel kísérte. Ismételten szemük elé állította hivatásuk lelki természetét, és kérte őket, hogy Isten jelenlétében járjanak. Minden jelentkezőt személyesen bírált el. Ha egy-egy volt tanítványa új helyre került, virágot küldött neki. Néha a maga költségén küldte őket üdülni. Már 1887-ben mind az öt világrészen találhatók voltak főápolónők az ő iskolájából. — Könyvet írt a kórházakról, egy másikat a betegápolásról; ez utóbbi négy kiadást ért meg, és három nyelvre fordították le. Külföldi kórházak terveiről mondott szakvéleményt; foglalkozott a gyermekágyasok gondozásával, a bábaképzéssel, a szegényházi ápolással... És a 61 éves mégis így írt: „Szeretnék még egy kicsit dolgozni, egy kicsit jobban dolgozni, mielőtt meghalok.“ Sidney Herbert halála után Benjamin Jowett lett Florence barátja, bizonyos fokig lelkivezetője. Ez a görög tanár és anglikán lelkész Oxford egyik legnépszerűbb professzora volt. Tanítványait személyesen ismerte, nevelte, sokat közülük életre szóló barátsággal kötött magához. Hatására szembeszökő változás állt be Florence életében. Megkezdődött életének utolsó, kiegyensúlyozott korszaka. Felhagyott a féktelen haragkitörésekkel. Újra szívélyesen megértőén kezelte az embereket. Még anyjával és nővérével is kibékült, akik any- nyira megnehezítették életét. Sokat volt egyedül, és ezt szerette is. Egyszerre mindig csak egy személyt fogadott. Lakása mindig tiszta volt és puritánul egyszerű. Szerette, ha sok virág van körülötte. Örömest játszott el gyermekekkel. Jowettel szívesen folytatott teológiai eszmecseréket. Egyszer magához kérte, hogy szolgáltassa ki neki az Eukarisztiát. ö is sokban segítségére volt prédikációi készítésében a lelkésznek, s ő ismertette meg a misztikával, amelynek képviselőit mindig szerette és rendszeresen olvasta. Feljegyzései közt ilyeneket olvashatunk: „A vallás nem ájtatosság, hanem munka és szenvedés Isten iránti szeretetből." — „Csakis Általa cselekedhetünk, beszélhetünk és gondolkodhatunk. Amire szükségünk van: azoknak a törvényeknek a fölfedezése, amelyek képessé tesznek, hogy mindig Vele való tudatos' megegyezéssel cselekedjünk és gondolkodjunk... Nem lesz mennyország, ha mi nem csináljuk 48
