Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Elek Gizella: Florence Nightingale

1854-ben kitört a krími háború. Hamarosan megérkeztek az első hírek a frontról. A jelentések szíven találták az angol nemzeti büszkeséget. Kisült, hogy az egészségügyi berendezések kezdetlegesek vagy hiányoznak. Kevés az orvos, nincs ápolószemélyzet. A franciák irgalmas nővérei viszont jól képzett, áldozatos betegápolók.

A „Times“ gyűjtést rendez. „Miért nincsenek nekünk is irgalmas nővéreink?" — kérdezi haragosan egy olvasó. Sidney Herbert, a honvédelmi miniszter — Florence jóbarátja a római nyaralás idejéből — olvassa a levelet. Rögtön ír neki, és fölkéri az ápolószemélyzet megszervezésére. Minden erkölcsi és anyagi támogatást megígér. Levele keresztezi a Florence-ét, aki ugyanakkor kéri tőle, hogy a frontra mehessen.

Sok áldozatos segítő jelentkezett. Ezek közül válogatta ki Florence a munkatársait. Négy nap alatt készen állt az expedíció. 38 ápolónővel érkezett kimerítő, nehéz utazás után Skutariba, Konstantinápoly elővárosába. Az eléjük táruló látvány minden képzeletet felülmúlt. Óriási, düledező, piszkos kaszárnyát alakítottak át sebtiben sebesültkórházzá. Semmi sem volt. Se ágy, se lepedő, se szappan, se törülköző, se kötszer, se orvosság. A sebesültek a földön feküdtek rongyos-véres ruháikban. Köztük patkányok szaladgáltak. Az orvosok holdvilágnál dolgoztak, mert nem volt világítás. Mindenütt hemzsegtek a férgek. Az udvaron, a sárban, egymás hegyén-hátán hulladék, szemét, holttestek. - Florence is ebben a „kórházban" kapott szállást megrémült segítségeivel együtt. Kiábrándító helyzetüket még tetézte, hogy az orvosok nem akarták őket a sebesültekhez engedni. A kormány kémjének nézték Florence-t. Hetekig tétlenkedtek, míg száz meg száz sebesült elpusztult, akiket megmenthettek volna. Florence ennek ellenére szigorúan ragaszkodott az orvosi utasításokhoz, hogy bizalmukat megnyerje. Lassan be is látták, hogy segíteni, nem beavatkozni akar. Előbb az élelmezés megszervezését bízták rá, majd a mosókonyhát rendezte be. Az orvosok rövidesen már nem boldogultak nélkülük. Tömegesen érkeztek a sebesültek. Florence sokszor 20 órát volt egyfolytában talpon. A katonák szentként tisztelték. Ha a kórterembe lépett, elnémult a szitok. Csend lett, mint egy templomban. Katonáinak igazi anyja volt, nem csupán filantróp. A legsúlyosabbakat maga ápolta. Mindig vidám arccal járt-kelt, s nem félt a fertőzéstől. A haldoklók mellett ott virrasztott. Több ezer embernek könnyítette meg utolsó óráját. Esténkint lámpával a kezében járta végig a 6 km hosszú sorokat. Miután mindenkinek utánanézett, visszavonult, és kezdte írásbeli munkáit. Jelentések, listák, kérelmek, megrendelések ilyenkor kerültek sorra. Nem utolsó sorban az elhunytak rokonainak írt levelek, A hadügyminiszter kérésére több mint 30 levélben terjesztette elő részletes reformjavaslatait, némelyik értekezésnek is beillenék. Mindezt hideg szobában, rossz világításnál, sajátkezűleg írta.

Florence kedvességén és diplomáciáján idővel minden ellenkezés feloldódott. Igazi munkatársi viszony alakult ki köztük és az orvosok között a mostoha körülmények problémáinak megoldására. A háború végén 125 ápolónővel dol45