Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A keresztény ember hivatása az Apostolok Cselekedetei szerint

(4,20; vö. 5,29). Isten szava a legerősebb energia-mag, amely működik a világban. Mindenáron el akar érkezni emberekhez, s mivel ez csak más embereken keresztül lehetséges, ellenállhatatlan erővel kényszeríti az arra kiválasztottakat, hogy hirdessék Isten üzenetét (vö. Jer 20,9 és 1Kor 9,16-17). De a hithirdetők pusztán saját erejükre hagyatkozva semmire sem mennének: a munka Isten segítségével, a Szentlélek erejével halad előre (2,4.33; 11,21; 19,20). Az apostoli munka Isten és ember együttműködése: Isten nyitja meg a hallgatók szívét, de szava az apostolokon át éri el őket. Az apostolok is tudták, hogy munkájuk során Isten a fő cselekvő: „Elbeszélték, mi mindent tett velük az Isten, s hogyan tárta fel a pogányok előtt a hit kapuját“ (14,27).

Az Apcs Isten szava feltartóztathatatlan terjedésének a története. Ellenfelek próbálnak akadályokat tenni az útjába, de sikertelenül. Efezusban például Pál szavát erősebbnek látjuk a zsidó ördögűzőkénél (19,13-17), a varázsló mesterségnél (19,19), pogány babonáknál (19,23-41). Börtön nem tudja az apostolokat fogva tartani (5,19-20; 12,7-10; 16,25-26), tanító munkájukat számtalan csoda kíséri (2,43; 5,12-16; 19,11-12), s az események leírásában csaknem minden epizód mintegy refrénszerűen az egyház növekedését megállapító mondattal zárul: az emberek „tömegesen“, „sokan“, „nagy tömegben“, „seregestül“ „hívők lettek“, „csatlakoztak“, „fogadták be a hitet“, „tértek meg“, — hogy csak néhányat említsünk az Apcs gazdag szókincséből, amellyel a hit terjedését jelzi. Úgyhogy Gamáliel felszólalása a főtanácsban csakugyan prófétai mondásnak bizonyult: „Ha (ez a mozgalom) Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket“ (5,38-39). Érthető hát, ha az Isten ügye ilyen nagyszerű haladása láttán a keresztények szíve örömmel volt tele (11,23; 15,3).

4. Szabaddá válni a világ dolgaitól a testvérek számára

Az Apcs esemény-sorozat leírása: nem tanít erkölcstant, erkölcsi eseteket nem elemez. De gyakran találunk mintegy mellékesen odavetett utalást arra vonatkozólag, hogy a cselekmények egyes szereplőinek milyen volt a viszonyuk az anyagi javakhoz. Úgy tűnik, Lukács számára ez az egy szempont elegendő volt ahhoz, hogy ítéletet alkosson valakiről, milyen ember is az illető. A bemutatott alakok követendő vagy elvetendő példáiból ezt az általános következtetést vonhatjuk le: ahhoz, hogy valaki hűen szolgálhassa Istent, Isten szavát és a testvéreket, lelkileg függetlennek, szabadnak kell lennie a földi dolgoktól.

Ezt az igazságot az ősegyház azzal a radikális megoldással mutatta be és valósította meg, hogy tagjai vagyonközösségben éltek (2,44-45; 4,32-35). Az anyagi javak közössége a lelki egység kifejeződésének gyakorlati formája. Hogy a híveknek „egy volt a szíve-lelke“ (4,32), az nem maradt szép elgondolás csupán, hanem mindennapi életükben gyakorlati módon is megvalósult. A görög-római világban a barátság gondolata nagyon népszerű volt, de az szigorúan csak egy adott társadalmi osztályon belül jöhetett létre. A keresztény közösségben megszűntek az osztályhatárok, gazdag és szegény, rabszolga és

15