Szolgálat 47. (1980)

Eszmék és események - Jézus jeruzsálemi bevonulása és a szegény egyház „utópiája“ (Gyenge Imre)

üzenetet, aki az emberek irgalmas szívű Atyja lett; a megbocsátás evangéliumát és ezzel Isten közelségét, amely örök kilátásokat nyit meg, és így az ideig- tartót is teljesen új alapra helyezi.

Ami itt Jeruzsálemben virágvasárnapján történt, sokféleképpen megismétlődik a keresztény egyház történetében. Az egyházzal szemben is hamis igényeket támasztottak, ami adnivalója volt, azt pedig elvetették. Ö maga is a vádak kereszttüzébe jutott, szembeszálltak vele, elítélték és küzdöttek ellene, amikor nem hagyta magát belekényszeríteni az evilág rendezőitől neki szánt szerepbe. Ahol viszont hűtlen lett szamárháton ülő Urához és engedte trónra emelni magát, ott nyomorúságossá, hitelt nem érdemlővé satnyult üzenete. Azért mindig időszerű a kérdés: mennyiben tud azonosulni az egyház virágvasárnap Királyával? Mert egy bizonyos: ez a Király az áldozat felé tart.

Nem lenne érdektelen, ha hagynánk hatni magunkra az idegenszerűen csengő bibliai kifejezést: „kiüresítette magát“ (Fii 2,7). Mindenképpen az a tény rejlik mögötte, hogy Jézus egy egészen döntő lépést tett. Isteni nagyszerűségéből, égi fölségéből, elképzelhetetlen, érinthetetlen boldog otthonából meg merte tenni a tépést a földre. Az emberi lét megannyi nyomorúságának kellős közepébe, olyan életbe, amely néha nyomorult és szégyenteli, de mindig veszélyeztetett. Nehéz ezt a lépést megérteni, mert ha az ember keresztény, nem akar istenkáromló lenni. Megszoktuk, hogy Jézust glóriával lássuk, mennyei nagy- szerűség világosságában, amely földi útján megdicsőíti. De én azt hiszem, közelebb juthatunk hozzá, ha egyszer azokat a jelzőket próbáljuk alkalmazni rá, amelyekkel az ember nem dicsekszik. Azokat az emberi tulajdonságokat, amelyeket teherként hurcolunk, és szabadulni akarunk tőlük. Azt hiszem, Jézust csak úgy lehet megérteni, ha az emberiség egész nyomorúságával megrakva látjuk magunk előtt, ö valóságosan kivetkőzött a mennyei nagyszerűségből, az isteni fölségból, az otthonból. Kiüresítette magát. Nélkülözni akarta mindezt. Szegénnyé lett.

A szegénységnek voltaképpen sok arca van. Teheti az embert kívülállóvá, elveheti boldogulásának lehetőségét, útszélre szoríthatja és elszigetelheti. Jézus szegénysége azonban egészen más volt. Az ő szegénysége ezt jelentette: „Barátom, nekem sincs többem, mint neked. Tehát semmim sincs, ami elválaszthatna bennünket, ami mássá tenne, ami közénk állhatna. Hanem magamra vettem a te bajaidat, a te problémáidat, aggodalmaidat, mindazt, amitől félsz, és végül még a bűnödet is.“ Jézus esetében azt jelenti a szegénység, hogy nincs benne olyasmi, ami elválaszt tőle, és megvan benne az, ami összeköt. Ezért az ó szegénysége tele van nyitott lehetőségekkel. Közösséget akar létrehozni. Mert az egyenlőség nevében — Jézus nevében, aki a mennyből szállt alá, hogy egyenlővé tegye magát velünk — egymásra találhatnak az egyforma gondolkozásúak. Ahol pedig egymásra találunk, ott új, áldásos tevékenység fejlődhet ki. Ebből a következő kérdés adódik: Nem áll-e az, amit az emberek birtokolnak, válaszfalként közöttük? Bizonyára jó, ha van egy s másunk, és elviselhetetlen képmutatás lenne azt állítani, hogy a birtoklás magában véve rossz.

86