Szolgálat 47. (1980)
Eszmék és események - A Szentatya újabb külföldi útjai (R.)
János-békedíjat hat bennszülött hitoktatónak (pontosabban csak négynek: kettő nem tudott idejére odaérkezni!). Mindamellett az afrikai látogatás jellemző jegye az öröm, az optimizmus, a meleg odaadás marad. Egyik beszédében szinte a Boldogságok visszhangjaként sorolta föl a pápa, miért „boldogok“ az afrikai nép egyes rétegei, a papok, a szerzetesek, a hitoktatók, a világiak... Végeláthatatlan tömegek fogadták mindenfelé, ujjongva, zenélve, énekelve, táncolva, kifejező helyi ajándékokat adva (pl. a leprásoktól egy maguk fonta széket kapott, hogy legyen miben megpihennie a hosszú út után; Nairobiban felajánláskor egy kecskét mint előkelő vendégeknek szóló ajándékot, „aki“ azután fontossága tudatában végig is me- kegte az egész misét). És a Szentatya mindebben hibátlanul megérezte a lelket: a hivő Afrika jövőt hordozó lelkét. Az eredmény? Ismét Malula bíborost idézzük az út fénypontján, Kinshasá- ban, nyolc új afrikai püspök fölszentelésekor: „Amikor Szentséged látja ezt a mérhetetlen sokaságot, azt hiszem lehetetlen, hogy atyai szíve ki ne táguljon afrikai kontinensünk méretére.“ Saját magukról pedig így beszélt: „Jól megértettük tanításait, éppúgy tanácsait, bátorításait, buzdításait is. Szentséges Atya, kezeskedem, hogy mindez a lelki gazdagság szilárd horgonyt vet szívünk mélyén, és Isten kegyelmével ez az egész néptömeg minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy gyakorlatba vigye át tanításait és tanácsait.“ Szép és merész szavak; adja Isten, hogy teljesedjenek! Még alig tért vissza a „fiatalos, robusztus és kiszámíthatatlan pápa“ (Gantin bíboros jelzői) Afrikából, máris újabb útra készült. Egy interjúban el is mondta: sokan úgy vélekednek, hogy túl sokat utazik, és túl hirtelen dönti el útjait. Pedig — folytatta — van ezeknek vezérfonaluk, nem annyira a szó emberi, mint isteni értelmében: a Gondviselés tartja kezében ezt a fonalat. Franciaországba voltaképpen csak 1981-ben szándékozott menni a lourdes-i eukarisztikus kongresszusra. De több körülmény késztette erre a kis „előzetesre“. A legfontosabb indítóok bizonyára az UNESCO-nak, az ENSZ Párizsban székelő kulturális szervezetének meghívása volt, és mint dokumentum az ott mondott nagy beszéd a legjelentősebb: az emberi jogokról, a kultúra jelentőségéről, a békéről, az emberibb jövő érdekében tett erőfeszítések értelméről. „Igen, az ember jövője a kultúrától függ! A világ békéje a szellem elsőbbségétől!“ Másik fontos „programbeszédét“ 142 francia püspökhöz intézte a „növekedés válságával“ küzdő egyházukról, egyaránt állást foglalva a túlzott progresszizmus meg az integrizmus ellen. Méreteiben a legimpozánsabb volt a Le Bourget-i mise Szentháromság vasárnapján: 220 püspökkel, több mint 2000 pappal koncelebrálta félmillió ember jelenlétében, helyesebben részvételével, hiszen áldoztatáshoz kilószámra készítették elő a szentostyákat, maga a pápa két kehelynyit osztogatott szét a tömeg közé keveredve. De legigazibb „formájában“ két helyen volt: a Saint- Denis munkásnegyedi misén és a Pare des Princes stadionéban a fiatalokkal virrasztva. A templom persze épp olyan kicsinek bizonyult a tömeg számára, mint a 40 000 embert befogadó stadion: nagyrészük kint rekedt. Ezért a pápa 73
