Szolgálat 47. (1980)
Az egyház szava - A pápa ökumenikus találkozója Párizsban
menikus1 jelzőre ma sokan szégyent hoznak! De ha mi a magunk részéről itt vagyunk, és kegyelemnek, igen, az Úr egész különleges kegyelmének akarjuk tekinteni ezt az órát, akkor bizonyára ő hagyta meg, hogy találkozzunk, és megadta a szabadságot hozzá. Nem is beszélve az ellenségeskedés századairól, amelyek szomorúan jellemezték nemzeti történelmünket, nemrég még kölcsönös tudatlanság és bizalmatlanság uralkodott kapcsolatainkban. Nagy hálával tartozunk a katolikus, ortodox és protestáns, teológus vagy laikus, ismert és ismeretlen úttörőknek, akik nem voltak hajlandók a pártoskodásra ebben a megoszlásban. Most már megértettük, hogy — sokszor mélyreható eltéréseink ellenére — valamennyiünket ugyanaz az Isten szeret, ugyanahhoz a Krisztushoz tartozunk, ugyanaz a Lélek éltet. Még különváltan élünk, de fölfedezzük, hogy a megkereszteltek egyetlen népének tagjai vagyunk, arra hivatva, hogy egyetlenegy üdvösséget hirdessünk és tanúsítsunk a világ előtt. Sokfelé együtt imádkozunk, együtt hallgatjuk Isten igéjét, együtt keressük az akaratának való engedelmesség útjait, közösen végzünk különféle társadalmi szolgálatokat.“ „Ugyanaz az Úr ragadott meg bennünket, így nem lehetünk többé támadó szelleműek, de semlegesek sem: kölcsönösen tartozunk egymásnak az Evangéliummal, úgy, ahogyan mindkét oldalról értelmezzük.“ A szónok elmondta, hogy magánjellegű összejöveteleken és hivatalos fórumaikon vitatják a két egyházat elválasztó kérdéseket. Ebben a szellemben nem maradhattak távol a pápa látogatásának ünnepéről sem, de egyben nem tehetik, hogy szabadon föl ne vessenek egy-kettőt az említett kérdésekből. Az egyik az Oltáriszentségre vonatkozik: szabad-e a még fennálló felfogásbeli különbségek miatt megakadályozni az euka- risztia közös vételét? A másik kérdés tárgya a különféle vallású emberek közös tanúságtétele és állásfoglalásai a laikus államban, illetőleg a pápa látogatásának erre gyakorolt hatása. Nem szeretnék, ha annak látszata állna elő, hogy az egyházak hatalmat akarnak szerezni maguknak: az ő erejük csakis az evangélium. „Megérti tehát aggodalmunkat: nem lenne szabad, hogy az ön látogatása, a velejáró tömegmegmozdulásokkal és nyilvános ünnepségekkel csalódásba ejtse azt a francia közvéleményt, ahol egyesek még az egyház elmúlt hatalmáról álmodoznak, mások pedig — beleértve a protestánsokat — rossz emlékeket őriznek erről. Hisszük, hogy ezzel az evangélium veszítene, az az evangélium, amely mindig a hatalom nélküliek, az elnyomottak, a szegények oldalára állít bennünket. Ezért reméljük, hogy az ön lelkipásztori szándéka mindenki előtt nyilvánvalóbb lesz, mint a politikai értelmezések.“ Befejezésül Chevallier arról szólt, hogy a francia protestánsök mint szórvány nehéz helyzetben vannak, de készséggel elismerik mindazt a jót, amit a katolikus lelki hagyományból és híveinek tanúságtételéből kapnak. Az Úr előbb-utóbb összegyűjti népét. Imádkoznak ezért. „Bármennyire eltérő legyen is véleményünk a pápaság hagyományos római felfogásától, mélyen tiszteljük önben azt az embert, aki oly nehéz szolgálatot tölt be a katolikus egyház kebelében, és biztosítjuk testvéri közbenjárásunkról.“ Melétiosz ortodox érsek megemlékezett egyházának küzdelmes múltjáról és a francia ortodoxia ökumenikus hagyományairól. Ez a „francia szigorral árnyalt“ ortodoxia két lényeges vonással gazdagította a kapcsolatokat. „Egyfelől szétszórta azokat az igen banális és majdnem mindig .arianizáló' vádakat, hogy a kereszténység a Credo kidolgozásában elgörögösödött volna. Kimutatta ugyanis, hogyan szakítottak a még osztatlan egyház nagy zsinatai gyökeresen a görög eszmei fejfogással. Helyébe állították a megközelíthetetlen Isten meg a megtestesült és keresztre feszített Isten ellentétét, továbbá — a Szentháromság szeretetének teljéből kiindulva — állították a személyiség másra vissza nem vezethető misztériumát, hiszen az ember isten képmására van teremtve. — Másfelől kiemelte, hogy az egyház a maga szent mélységében nem más, mint az Eukarisztia. Az az Eukarisztia, amely a feltámadás energiáit felfakasztja a világban, hogy dicsőségesen átalakítsa a világot. Ez az eukarisztikus egyháztan rányomta bélyegét a II. vatikáni zsinat egyes határozataira. Kedvez a primátus megújult, igazán 67
