Szolgálat 47. (1980)

Az egyház szava - Homília a Notre Dame előtt mondott misén

„Légy pásztora bárányaimnak“, „légy pásztora juhaimnak“, „légy pásztora annak az akolnak, amelynek én vagyok az ajtaja és a Jó Pásztora“ (vő. Jn 10,7).

Mindörökre, élete végéig így kellett Péternek rónia útját, ennek a hármas kérdésnek kíséretében: „Szeretsz-e engem?“ És mindazt, amit tett, az akkor adott felelethez mérte. Amikor a szanhedrin elé idézték. Amikor fogságba vetették Jeruzsálemben, azzal a szándékkal, hogy ki se kerüljön többé... és mégis kikerült. Amikor Jeruzsálemből elment északra, Antióchiába, azután még mesz- szebb, Antióchiából Rómába. És amikor Rómában kitartott utolsó napjáig, megismerve a szavak erejét, amelyek szerint valaki Más vezeti oda, ahová ő nem akarja (vö. Jn 21,18).

És tudta azt is, hogy e szavak erejében az Egyház állhatatosan kitartott „az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban", és hogy „az Úr naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták magukat megmenteni“ (Csel 2,42.48).

így volt ez Jeruzsálemben. Azután Antióchiában. Azután Rómában. És utána itt is, az Alpoktól nyugatra és északra: Marseille-ben, Lyonban, Párizsban.

3. Péter sohasem szakadhat el ettől a kérdéstől: „Szeretsz-e engem?“ Magával viszi, bárhová is megy. Keresztül a századokon, a nemzedékeken. Új népek és új nemzetek közé. Mindig újabb nyelvekhez és népfajokhoz, ö a hordozója egyedül — és mégsem egyedül. Mások viszik vele együtt: Pál, János, Jakab, András, Lyoni Iréneusz, Nursiai Benedek, Tours-i Márton, Clairvaux-i Bernát, Assisi Kis Szegénye, Jeanne d’Arc, Szalézi Ferenc, Chantal Johanna Franciska, Páli Vince, Vianney János-Mária, Lisieux-i Teréz.

Ezen a földön, amelyet ma Isten kegyelméből meglátogathatok, ebben a városban sok-sok férfi és nő élt és él ma is, akik tudták és tudják, hogy egész életüknek csakis, kizárólagosan csak abban a mértékben van értéke és értelme, amennyiben felelet ugyanerre a kérdésre: Szeretsz-e? Szeretsz-e engem? Feleletük, a múltban és ma is, totális és tökéletes, hősies felelet — vagy pedig egyszerű és mindennapi. De mindenképpen tudják, hogy életük — hogy az emberi élet általában csakis mint erre a kérdésre adott felelet értékes és értelmes: Szeretsz-e? Egyedül ennek a kérdésnek köszönhetjük, hogy érdemes élni.

Én az ő nyomdokaikon jövök ide. Látogatóba az ő földi hazájukba. Az ő közbenjárásukba ajánlom Franciaországot és Párizst, az Egyházat és a világot. Feleletük a kérdésre: „Szeretsz-e?“ egyetemes jelentőségű, el nem múló értékű. Az emberiség történelmében ez alkotja meg a jó birodalmát. Csakis a szeretet hozza létre ezt a birodalmat. Fájdalommal szüli meg. Küzdenie kell, hogy formába öntse; küzdenie a rossznak, a bűnnek, a gyűlöletnek erői ellen, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ellen (vö. 1Jn 2,16).

Ez a küzdelem szakadatlan. Olyan régi, mint az ember történelme. A mi korunkban ez a világot formáló viaskodás mintha nagyobb lenne, mint valaha. És nem egyszer remegve kérdezzük magunktól: nem kerekedik-e fölébe a gyűlölet a szeretetnek, a háború a békének, a rombolás az építésnek?

64