Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Lackó Mihály: I. Athénagorász konstantinápolyi pátriárka
Elsősorban az ortodox egyházakat próbálta egyesíteni. Tudvalévő, hogy ezek autokefál, önálló egyházak, és a konstantinápolyi pátriárkátust csak „primus inter pares“-nek tekintik (első az egyenlők között). Athénagorász igen tágan értelmezte ezt a tiszteletbeli elsőségét, és így különböző kezdeményezéseket tett az ortodoxia javára. 1961-ben összehívta Rodoszba az első pánortodox (összortodox) konferenciát, majd a másodikat és harmadikat. A különböző ortodox egyházak találkozása már magában véve is igen pozitív tény. Ezeken a konferenciákon merült fel egy pánortodox zsinat ötlete. Ennek előkészítésén most valóban dolgoznak. Másodsorban Athénagorász a protestáns világgal való ökumenikus kapcsolatok előmozdítója volt. Pártolta az ortodoxok részvételét az Egyházak Világ- tanácsában. Már 1948-ban mint amerikai érsek személyes képviselőt küldött megalakulására Amsterdamba. Azután 1952-ben enciklikát intézett az összes ortodox egyházakhoz; ebben egyfelől buzdította őket, hogy lépjenek be a Világtanácsba, másfelől viszont kifejtette az elméleti teológiai eszmecserék és a liturgikus cselekmények ortodox elveit. Harmadsorban a pátriárka főszereplőjévé vált a katolikus egyházzal kifejlődő ökumenikus kapcsolatoknak. Híres marad XXIII. János pápa megválasztásához fűzött mondása: „Fűit homo missus a Deo, cui nőmén erat loannes“, ahol a János-evangélium kezdetét (1,6) a „jó pápára“ alkalmazta. De az új út kezdete valójában jeruzsálemi találkozása volt VI. Pál pápával 1964. jan. 5-én. Athénagorász több ízben kifejezte azt a vágyát, hogy találkozzék a pápával. Azt mondta: „Az egész utat nem tehetem meg a pápához, de a íélutat megteszem.“ így jött létre a találkozás, amely világszerte érdeklődést keltett. Hiszen századok óta - az 1438-as firenzei zsinat óta — először történt meg, hogy egy pápa találkozott egy konstantinápolyi pátriárkával. Következett azután VI. Pál utazása Konstantinápolyba 1967. júl. 25-26-án, valamit Athénagorász látogatása Rómában 1967. okt. 26—28-án. További nagy lépés volt előre az 1054-es kölcsönös kiközösítés eltörlése, amely annak idején Kelet és Nyugat szakadásának kezdete volt. Ez 1965. dec. 7-én történt, a II. vatikáni zsinat utolsóelőtti napján. Athénagorász az ökuméné útján többfelől ellenállással találkozott, még saját egyházában is, különösen az Áthosz-hegyi szerzetesek között. Három kolostorban törölték is a nevét a liturgikus megemlékezésből. Mégis bátran folytatta az egység megkezdett útját egészen haláláig.* Az ökumenizmusra vonatkozó gondolatait jól foglalja össze 1964 karácsonyára írt enciklikájának következő része: „Meggyőződéssel és nem alap nélküi ismételjük tehát erről a Szent Székről Aranyszájú Szent Jánosnak az egyházról adott meghatározását: ,Amit egyháznak hívunk, az nem más, mint maga az egyesülés, egység és egyetértés.1 * Lásd erről bővebben 16. számunkban, a „Tornosz Agapisz“ (Szeretet könyve) ismertetésében. Ugyanott található a pátriárka nekünk küldött levele. 57
