Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Roger Schutz: Az Egyháznak nevezett páratlan közösség

dozatul esett emberrel; a magasságé: alkotó erő az egyszerű szépségben, a közös imában.

Nem önmagáért szeretjük szenvedélyesen az Egyházat. Mihelyt önmaga lesz a célja, kicsinyeskedésre van kárhoztatva, ezerféle megfellebbezhetetlen ítélet tördeli szét apró testecskékre, kicsiny vagy nagy felekezetekre.

Nem önmagáért érdekel bennünket az Egyház, hanem akkor, ha ösztönzést ad, hogy keressük Istent az imádás forrásainál, ha sürget, hogy Krisztust éljük az emberek elé, és ha a kommúnió helyévé válik az egész emberiség számára.

Ez az Egyház nevű páratlan közösség elveszíti jelentőségét, ha nem egyetemes, ökumenikus, katolikus, ha nem képes hordozni az egész emberközösség kínját és reményét. Nem a kiváltságosoknak vagy a hit elitjének fenntartott hely, hanem nyitott mindannyiunknak, a föld szegényeinek.

Persze bármilyen nyitott is az Egyház, körvonalai vannak: egy test körvonalai. De nem érdekel, ha tagjai nem testvérei minden embernek, a nemhivő- nek is.

A hit egyöntetűségének forrásainál

Az Egyház ma történelmének egyik nagy kihívása előtt áll: Eléggé tudatában van-e, hogy ő az egyedüli lehető hely, amely az egyetemes közösség és barátság kovászának szerepét játszhatja az egész embercsaládban?

Hogy ez a kovász áthassa az embereket, annak van egy előfeltétele: a keresztények kiengesztelődése ne várasson magára tovább. Máskülönben hogyan utalhatnának a ki nem engesztelődöttek a szeretet Istenére, és hogyan eszmél- tethetnék embertársaikat saját életükkel Istenre? Beszélhetnek-e tovább becsületesen ökumenizmusról, ha ők maguk nem valósítják meg a konkrét, azonnali kiengesztelődést? Ha csak azokat szeretik, akik őket szeretik és hozzájuk hasonlítanak - nem tesznek-e így a hitetlenek is? A keresztények közti megoszlások következetlensége hitelét veszi szavaiknak, és eltávolítja az új nemzedékeket az Egyháztól.

Amikor két különvált ember keresi a kiengesztelődést, lényeges követelmény, hogy először fölfedezzék a másik sajátos adományait. Ha mindegyik azt állítja, hogy neki mindene megvan, és mindent csak adni akar, semmit sem kapni, akkor a kiengesztelődés sohasem valósul meg.

Ugyanígy van a különvált egyházakban. A kiengesztelődés nem jelenti az egyik győzelmét a többiek megalázásával. Nem jár vele, hogy megtagadjuk azokat, akik a krisztusi hitet közölték velünk, inkább föltételezi, hogy fölfedezzük a többieknek osztályrészül jutott adományokat.

A reformációból eredő közösségek felfigyelnek-e ilyenformán az eukarisz- tiára mint az egyöntetűség forrására a katolikus egyházban? A katolikus egyház az idők minden viharában elérte, hogy az eukarisztia a hit egyöntetűségének forrása maradt. Földalatti folyóként szeli át egész történelmét, még a legsöté45