Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Cseri Gyula: A református egyházak és teológia főbb vonásai
ve, az „Institutio" nem volt más, mint uniós szándékú dogmatika. Szervezeti unió azonban csak a 19. sz.-ban jött létre német területen. A református irányzat kiemelkedő képviselői a svájci Zwinglin kívül elsősorban Kálvin, Heinrich Buliinger (Zürich), John Knox (Skócia), Magyarországon pedig Szegedi Kis István és Méliusz Juhász Péter voltak. A világon élő kb. 50 millió református keresztény zöme kisebbségi egyházakban él. Európában Svájcban (3 millió), Hollandiában (4,5 millió), Nagy-Britanniában (4,5 millió), Franciaországban (800 000), Németországban (2,5 millió), Magyarországon (2 millió) és Romániában (800 000) találhatók nagyobb számban. A legtöbb református az Egyesült Államokban él (13 millió), nagyobb egyházak vannak ezen kívül még Kanadában (3,5 millió), Ausztráliában (1 millió), a Délafrikai Köztársaságban (2,5 millió), Kenyában (1,5 millió), Koreában (1 millió), valamint Indonéziában, Kínában, Kamerunban és Japánban. 2) A Szentírás mint Isten Igéje és az egyház megújulásának mértéke. Amint említettük, a reformáció teológiájának központi kérdése az egyház megújulása volt. Ez nem az egyes keresztény hitbeli vagy erkölcsi megújulását jelentette, nem is csupán az egyház szerkezeti reformját, hanem az egyháznak mint Krisztus testének a bűnbánatát és megújulását tévedéseiből és hibáiból, egy a Szentíráson tájékozódó egyházkritika és egyházról szóló tanítás alapján. Ezért tárgyalják a református hitvallási iratok a Szentírásról szóló tanítást az ekklezioló- gián, vagyis az egyháztanon belül. A reformáció református ágazatában is kezdettől fogva összekapcsolódott az egyház reformjának és a Szentírás értelmezésének a kérdése. A „sola scriptura“ reformátori elvének a jelentőségét ebben a történelmi összefüggésben kell méltatnunk. A református teológia a Szentírást Isten Igéjének, emberhez szóló szavának tartja. Ez a hit és keresztény élet abszolút mértéke. A bibliai kinyilatkoztatást követő egyházi hagyománynak csupán magyarázó jelentősége van, ezért állandó kritikára is szorul. Ez vonatkozik a református egyház hitvallási irataira is, amelyeket — ellentétben a lutheri hitvallási iratokkal — nem foglaltak mérvadó gyűjteménybe, és amelyekről az egyik legtekintélyesebb református hitvallási irat, Heinrich Buliinger Második Helvét Hitvallása megállapítja, hogy kijelentéseik állandó felülvizsgálatra szorulnak. Az egyház tanítói hivatalának értelme a Szentírásban kifejeződő Ige hirdetése, tehát gyakorlati jellegű. Hasonlóan gyakorlati értelme van a teológia tudományának is, amely elsősorban a Szentírás megértését és magyarázatát szolgálja. Az egyháznak az Igéhez való viszonya dialektikus. Létének értelme az igehirdetés, a Szentlélek közreműködése által maga is az Ige-esemény része, ugyanakkor azonban az Ige alapján állandó felülvizsgálatra szorul. A kinyilatkoztatásnak három lényeges mozzanatát különbözteti meg a református teológia: a) A Szentháromság Isten kinyilatkoztatja magát Jézus Krisztusban és a Szentlélek által, b) a kinyilatkoztatás mint Isten Igéje a Szentírás szövegében és c) az egyház igehirdetésének eseményében. Az igehirdetés tehát 36
