Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az újszövetségi kánon mint az ökumenizmus példaképe
3) Összegezés A fenti gondolatok többoldalú vizsgálódás eredményei. Inkább elgondolkoztatni akarnak, nem vezérelnek közvetlenül semmiféle ökumenikus tettre. De talán segítenek abban, hogy az ökumenizmushoz új alapokat találjunk. Az újszövetségi szentírás, ahogy azt az ősegyháztól kaptuk, mintegy 100 év keresztény tudásának és tapasztalatának összegezése. Az eredeti keresztény tanítást kívánja összefoglalni, de nem úgy, hogy zárt rendszert ad, hanem inkább egy széles tablót tár elénk. Sok kérdést — főképp a történelem és a filozófia terén — nyitva hagy, ugyanakkor antignosztikus irányban határt szab a spekulációnak, a keresztény hagyomány önkényes megszabdalását és átalakítását elítéli. Együtt olvastatja Pál leveleit a páli tanítványok tanúságtételével (pasztorális levelek). Melléjük teszi Péter alakját, az általa hitelesített evangéliummal (Márk) és a köréből számazó, illetőleg őt igazoló levelekkel (1—2 Pét). Szavatolja a zsidókeresztény hagyomány érvényét (Máté evangéliuma, Jakab és Júdás levele; talán a Zsidókhoz írt levél is inkább ide sorolható, mint a páli örökséghez). Beiktatja az egész jánosi hagyományt (Jn, 1—3 Jn, Jel), de úgy, hogy János és Péter kapcsolatát világossá teszi (Jn 21). Péter és Pál együttes tanúvallomását leginkább az Apostolok Cselekedeteiben szemlélteti, megint világosan ellentmondva annak a gnosztikus tételnek, hogy Péter és Pál a korakeresztény egyház ellenpólusai voltak (Marcion). Lehetséges, hogy Lukács látta meg elsőnek azt az ökumenikus feladatot, amely később a kánon kialakításához vezetett. Ó próbált először egy olyan evangéliumot írni, amely a sokféle hagyományt egybefogja (Lk, 1—4), majd leírta az első keresztény közösség ideális egységét, Pál és Péter egyetértését az apostoli zsinaton, a főapostolok (Péter, Pál, János és Jakab) egybehangzó és összehangolt működését. Evangéliumának bevezetője szinte a kánon megalkotásának programjaként vehető: írásba foglalni mindazt, amit „ránk hagytak azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és hirdetői voltak az igének“ (Lk 1,2). Igazában az ő kétkötetes műve (Lk — Csel) bővült ki a mai kánonná, amely magában hordja a „négyarcú“ evangéliumot, és mintegy kiegészíti az Apostolok Cselekedeteit egy sorozat apostoli levéllel (a Jelenések könyve is hét levéllel kezdődik!). Mint látjuk, a kánon szerkezetében több a belső egység, mint amennyi első pillanatra észrevehető. Mégis az az anyag, amit egységbe fog, széles variációkat enged meg, nem törődik a részletkérdések történeti vagy filozófiai összehangolásával. Ilyen egységet teremtett a Szentlélek az általa ihletett szent iratok összességében. Vajon nem ad-e evvel bőséges útmutatást arra, hogy milyen egységbe fogjuk össze a történelem viharaiban egymástól elkülönült keresztény felekezeteket? 34
