Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az újszövetségi kánon mint az ökumenizmus példaképe

Pál a test és lélek harcáról, a lelki ember magasabbrendűségről beszél, vagy a lelki tudás személyes és titkos jellegét említi, vagy amikor szent János azt írja, hogy „a Lélek, ami éltet, a test nem használ semmit“ (Jn 6,63), úgy tűnhet, mintha a gnosztikus gondolatok szerint fogná fel az üdvösséget. A kánon összeállítói azonban nem azt teszik, hogy az ilyen gnosztikusan csengő sorokat vagy szövegrészeket kihagynák a szentírásból, hanem inkább azon vannak, hogy a keresztény tanítás egésze írásba foglalva minden helyi közösség liturgikus olvasmányává váljék. Valószínűleg szent Iréneusz és alexandriai szent Kelemen voltak az elsők, akik a gnoszticizmus elleni harcban tudatosították, hogy a gnoszticizmus elsősorban féligazság, főképp avval rombol, amit tagad vagy kihagy, nem avval, amit állít. Az ő teológiájuk megmutatja, hogy a keresztény igazság teljessége az egész ember megváltását célozza, nemcsak a belső emberét, de azét is. A „nemcsak ... hanem ... is“ katolikus gondolkodása ezeknél a korai szentatyákviál válik elsőként tudatos programmá.

A gnosztikusok ugyanakkor zárt filozófiai rendszert keresnek görög bölcseleti eszményképek szerint. Az antignosztikus szentatyák nem zárkóznak el a bölcselettől, legnagyobbjaik a bölcselet keresztény használatában is nagyok. A kánont azonban nem egy bölcseleti rendszer nevében határozzák meg, hanem mint a Krisztustól eredő apostoli tanítás teljességét, mint egy szerteágazó, de történetileg közös tőből táplálkozó hagyományt. Számukra a hit nem ideológiai rendszer, elfogadása nem azonos a megértéssel, teljes megértése nem is lehetséges, hiszen a hit Isten titkairól beszél, amelyek emberi rendszerbe maradék nélkül, kimeríthetően nem foglalhatók. Ezért nyugodtan kiállnak a hagyományok látszólagos sokfélesége mellett, azoknak együttesen érvényt szereznek a kánonban, és nem zavarja őket az a tény, hogy a kánon nem felel meg egyetlen filozófiai rendszer elképzeléseinek. Ez a kánon tehát azt sugallja, hogy a kereszténység egyetlen zárt rendszerbe való beszorítása már eleve lehetetlen. Nem a hit szolgálja a bölcselet rendszerét, hanem a bölcselet elemeit kell a hit szolgálatába állítani, amikor hitünket teológiai megértéssel kívánjuk párosítani.

d) A vértanúság pecsétje

Az apostoli tanúságtétel pecsétje az apostolok vértanúhalála volt. Az egyházi hagyomány szent Jánoson kívül mind a tizenkét apostolt vértanúként tiszteli, sőt még János vértanúhaláláról is fellelhető töredékes (és valószínűleg nem megbízható) hagyomány. Azonban csak Péter és Pál vértanúságának körülményeiről van biztos és konkrét ismeretünk. E két apostol vértanúságának ténye a kánon alkotói számára minden jel szerint rendkívül fontos tény volt. Az utóbbi évszázadok bibliakritikája gyakran elmondotta, hogy minden bizonynyal sem a második Péter-levél, sem Pál pasztorális levelei nem közvetlenül az apostolok művei. Arra azonban aligha mutatott rá, hogy bekerülésük a kánonba pontosan azt biztosította, hogy a két apostol vértanúhaláláról mint apostoli te32