Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - L.-J. Suenens: Az ökuméné célja

Őrizkedni kell tehát az olyan kifejezésmódtól, amely azt a hiedelmet keltené, hogy a mai egyházat úgy kell helyreállítani, mint ahogy egy omladozó falú vén kastélyt restaurálunk. Mintha a Lélek elhagyta volna az egyházat; mintha „egysége“ nem kezdettől meglevő, alkatához tartozó adomány lenne.

Az egyház egysége, éppenúgy mint szentsége, nem a mi erőlködésünk síkján foglal helyet. Krisztus ajándékai ezek, amelyeket kezdettől fogva megadott egyházának.

Mint ahogyan az egyház szentsége nem tagjai életszentségének összegeződése, éppen úgy az egyház egysége sem a messze jövőben elérendő ideál, olyan egység, amit mi csinálunk meg vagy mi állítunk helyre, — hanem Isten ajándéka ez az egység, és ő megkívánja, hogy az ő követelményeit kövessük.

Az ökumenizmus kudarcra van ítélve — és ebben a pontban az ortodox egyház egy véleményen van a katolikussal —, ha megfeledkezik ezekről az alapvető egyházi igazságokról, és úgy mutatkoznék be, mint vállvetett erőfeszítés valami jövőbeli egyház megteremtésének érdekében.

Msgr. Philips, a „Lumen Gentium“ főszerkesztője, az egyház egységéről így írt kommentárjában: „Tehát egységét is dinamikus értelemben kell érteni: az egyházba öntött Szentlélekből áradó erőnek. Ha egy a Krisztus, akkor egyházának is egynek kell lennie, minden nappal jobban: íme csírájában az egész ökumenizmus.“

Az egység tehát egyszerre ajándék és feladat, birtokunkban levő és létrehozandó valóság. A helyreállításáért folyó erőfeszítések a láthatónak, a történelemnek a síkján helyezkednek el, nem pedig misztériumának szívében.

Az alapvető egység

Azt mondtuk, hogy az egyház egysége összefér a liturgikus, egyházjogi, lelki téren uralkodó pluralizmussal. De megkívánja, a megalkuvás minden lehetősége nélkül, a hitben való alapvető egységet. Nem a teológiában, mert az egyház elfogadja a teológiai pluralizmust, amennyiben ez nem érinti a hitet. Fontos tehát, hogy világosan elhatároljuk a hit lényegét.

Ratzinger bíboros igen helyesen írta, hogy „az ökumenizmus csak akkor maradhat fönn, ha nagy jelentőséget tulajdonít annak a kötelezettségnek, hogy az egyházban mindenki megossza a közös hitet.“

De éppen a hit egységének ezen a szükséges területén fenyeget bennünket félreértés. Könnyen esünk abba a kísértésbe, hogy a hit „lényegének“ kihámo- zása közben a másodlagosnak és a járulékosnak a birodalmába rakjuk azt, ami megoszt, a vitás igazságokat. Nem lehet egy látszólagos megegyezést létrehozni, mintha az lenne az „alapvető“, ami „közös“.

Nincsen „kivonatos kereszténység“, amolyan maradéka a különbségeknek, amelyek csak járulékos variánsok lennének. Krisztus csak egy egyházat alapított, mindazzal együtt, ami hozzátartozik. Megosztottságunk botrány. De nem hatalmaz fel arra, hogy a lényegest és a járulékost a történelem kétes ese21