Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Békés Gellért: A keresztény egység mai kérdései

és luteránusok kétoldalú teológiai megbeszélést kezdtek arról a kérdésről, hogy van-e, és milyen értelemben, lelki hatalom és tanítói tekintély az egyházban.

1. Az anglikán—katolikus tárgyalás eredményeképpen kiadott megállapodás19 bevezetőjében megállapítja, hogy a két egyház teljes közössége végül is ennek a kérdésnek a megoldásától függ. A vegyes bizottság kifejezi meggyőződését, hogy ez a megállapodás, ha nem is oldja meg teljesen a kölcsönös nehézségeket, megmutatja azt az utat, amely megfelelő tanulási készséggel, alázatos önkritikával és szeretettel párosulva a két egyház közösségére vezethet.

A megállapodás, helyes módszertani érzékkel, a mindkét fél által vallott általános meggyőződésből kiindulva közelíti meg a vitatott kérdést. Egyik fél sem kételkedik afelől, hogy az isteni kinyilatkoztatás és a jézusi evangélium transzcendens tekintélyének kifejezésre kell jutnia az egyház tanítói és kormányzati tekintélyében, mint ahogy az egyház történeti élete folyamán kifejezésre is jutott. A kérdés a tekintély megnyilvánulásának a módjára vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy az eredeti és legfőbb tekintélyt az egyházban maga Jézus Krisztus képviseli. A Szentlélek tevékenysége éppen abban nyilvánul meg, hogy megőrzi az egyházat Krisztus uralma alatt. Krisztus azonban uralmát nem közvetlenül a Lélek által, hanem apostoli közvetítéssel, az egyházi szolgálat útján gyakorolja. Az egyháznak tehát van tanítói és kormányzati tekintélye, de ez a tekintély teljes mivoltában szolgálati (ministerialis) jellegű. Ezt a szolgálatot azok végzik az egyházban, akiket Krisztus maga választott erre a feladatra: az apostolok és azok, akiknek az apostolok átadták ezt a felelős szolgálatot. A krisztusiapostoli szolgálat lényegében egy, de egyházszervezeti szükségből már a második század első felében kialakult a püspöki hivatal (episcopé), s vele a szolgálat a másik két fokozata: a preszbiteri és a diakónusi. Az apostoli szolgálat ebben a hármas formában vált intézményessé az egyházban. A legfőbb szolgálati tekintélyt nyilvánvalóan az apostoli testület utódjának tekintett püspöki testület képviseli.

Az egyház a maga egészében a helyi egyházak közössége: közösségük a közös hit és közös szentségek által, valamint ezek apostoli tekintélyű szolgálati közvetítésével valósul meg. Éppen ezért az egyházi tekintély gyakorlása is közösségi jellegű. Ez a dokumentum, a II. vatikáni zsinat nyomán is, erősen kiemeli az egyházi vezetés közösségi jellegét, ami nem zárja ki, sőt megkívánja ennek a vezetésnek fokozati tagoltságát. Tény az, hogy ez a tagoltság már az első keresztény századokban jelentkezik: bizonyos püspöki székeknek, éppen apostoli kapcsolataik miatt, már kezdettől fogva vezető szerepük van. Ezek a pátriárkái székek. Köztük az első hely, Szent Péter és Pál apostolra való hivatkozással, Rómát illeti meg. Az elsőbbség (primátus) nyilvánvalóan az apostoli hit megváltásában és tanításában is érvényesült. A római püspök, mint Szent Péter és Pál egyházának feje, a többi egyházért is felelősséget érzett és tekintélyével arra törekedett, hogy az apostoli hit és a krisztusi szentségek közösségében összetartsa püspöktársait és általuk az egyetemes egyházat. S ezt a

16