Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Békés Gellért: A keresztény egység mai kérdései
s ez az isteni megemlékezés teremtői aktus, mert a Lélek által jelenvalóvá teszi azt, amire emlékezünk: magát az élő Krisztust és mindazt, amit keresztáldozatával együtt értünk tett. E jelenlétet tekintve döntő, hogy az, az Accra-doku- mentum szerint, nem szűnik meg az emlékvacsora befejeztével, mert Isten teremtő szava elhangzott a kenyér és a bor fölött, a jelenlét megvalósult, és Isten nem vonja vissza kimondott szavát. Amíg a szentségi színek jelen vannak, a krisztusi jelenlét is tart.13 2. A transsubstantiatio kérdéséről sem szól Accra, de előtte, az anglikán- katolikus teológiai vegyes bizottság dokumentumában érdekes megjegyzést olvashatunk erről.14 A két hitvallás teológusai e közös megállapodásuk 6. pontjában világosan megvallják hitüket Krisztus valóságos jelenlétében a kenyér és bor színe alatt, de magát a jelenlét megvalósulását jelző kifejezést nem használják. Jegyzetben mégis szükségesnek tartják megemlíteni, hogy a katolikus egyház ezt a jelenlétet a transsubstantiatio eredményének tekinti, ami nem más, mint a kenyér és bor lényegének megváltozása, Krisztus testévé és vérévé történő átlényegülése. Ezzel azonban a katolikus teológia nem a változás módját akarja bölcseletileg megmagyarázni, ami, misztérium lévén, emberi fogalmakkal megmagyarázhatatlan, hanem a titokzatos és gyökeres változás tényét fejezi ki. 3. Ennél a Windsor Statement-nél, amely az áldozat és a valóságos jelenlét vitatott kérdései köré csoportosítja szűkre szabott mondanivalóját, sokkal részletesebb és gondosabban kidolgozott az az 1978-ban „Úrvacsora“ címmel megjelent dokumentum, amely a katolikus—luteránus vegyes bizottság vonatkozó munkájáról szóló jelentés.15 Már maga a felosztás is figyelemre méltó: a dokumentum első része „közös tanúságtétel“, a második „közös feladatok“ kijelölése és a vitatott kérdések megoldásának keresése. A közös tanúságtétel lényegében bibliai veretű. Accra tanítását gondolja át újra és fejti ki pontosabban. Főként, mindjárt a második fejezetben, azt emeli ki, hogy itt a „hit misztériumáról“ van szó, amit teljes értelmében csakis az eukarisztiát ünneplő hivő közösség tud felfogni (7.—11. pont). A közös feladatok a vitatott tanításbeli különbségek megoldására vonatkoznak. Ez a rész valóságos remeke az ökumenikus teológia teljesítményének. Mind az eukarisztikus jelenlét s annak tartóssága, mind pedig az áldozat kérdésében meglepő közeledésről tanúskodik. A dokumentum egy-egy fejezetében először pontosan megfogalmazza, mi a közös és mi a sajátos a két tanításban, majd pedig a kritikai szembesítés módszerével tisztázza helyes értelmezésüket és konvergenciájukat. A valóságos jelenlét kérdésében — úgy tűnik — nincs lényegbeli különbség köztük, mert ha a transsubstantiatio fogalmának nincs is helye a protestáns gondolkodásban, a valóságos jelenlét elismerésével a szentségi elemek bizonyos gyökeres változását ez a gondolkodás nem utasítja vissza (48.—51. pont). A jelenlét tartóssága pedig bibliai alapon szintén elfogadható, még ha a katolikus hagyományban kialakult eukarisztikus áhítat (adoratio) 13