Szolgálat 47. (1980)
Halottaink - P. Németh Károly SJ (Tüli Alajos) - Nagy Jenő SDB (Edelényi István SDB)
Himód községben (Sopron m.) született 1911. máj. 5-én. Apja erdőőr volt. 1931-ben érettségizett a pápai bencés reálgimnáziumban. 1933. jún. 14-én vonult be a nyergesújfalui hivatásnevelő Szalézi Intézetbe. Innét Péliföldszentkeresztre került a noviciátus- ba. Első fogadalmait 1934. okt. 28-án tette le. Gyakorlati éveit (tirocinium) Rákospalotán és Esztergomtáborban töltötte mint felügyelő nevelő. 1938-ban került a Szalézi Hittudományi Főiskolára, hogy teológiai tanulmányait elvégezze. Serédi Jusztinján prímás szentelte pappá Esztergomban, 1942. jún. 14-én. Mint pap Szombathelyen és Magyaróvárott működött a szalézi intézetben. 1950 után segédlelkész volt Rákospalotán és Mosonszolnokon, majd ugyanott plébános 1961—66-ig. Ezután egészségi állapotának megromlása miatt újra segédlelkész lett Sopronban, az ún. domonkos templomban. Ide már megviselt, sőt rokkant állapotban érkezett, és a nem kis megterhelés maradék erejét is fölemésztette. Nehezére esett minden beszéd, a prédikáció is. Ezért nagyon ritkán beszélt, de akkor alapos felkészültséggel. 1978. szept. bével nyugalomba vonult, de továbbra is segédkezett a pasztorációs munkában. Hosszú esztendők óta betegeskedett: cukorbaj, szívgyengeség, majd problémák a vesével, végül érelmeszesedés. Utoljára 1979. máj. 20-án misézett. Másnap reggel nem jelentkezett. Ez azonban nem tűnt fel senkinek sem, mert ha gyengébben érezte magát, akkor az esti órákat választotta misézésre. Unokahúga talált rá halva 21-én délben, amikor az ebédet vitte neki. Az orvos szívrohamot állapított meg. Temetése 24-én volt a soproni Szent Mihály temetőben, előtte gyászmise a domonkos templomban nagy részvét mellett. A Budapesten és környékén lakó szaléziak koncelebrált szentmisén búcsúztak tőle jún. 5-én az V. kerületi ferences templomban. Egyszerű, jóságos ember volt. „Aranyos humoránál csak a jósága volt nagyobb“ — mondta róla valaki. Ezért mindenki szerette. Papi munkájában nem törekedett rendkívüliségekre, de a hivatásával járó kötelességeket maradéktalanul teljesítette. Mindenkihez türelmes, megértő volt. „Félholtan is helytállt“ a lelkipásztori munkában. Járása egyre lassult, nyitott sebbel a talpán és pattanásig feszülő, dagadt lábbal lelkiismeretesen, pontosan megjelent munkahelyén. Amikor már az oltárlépcsőn is nehezen tudott fölmenni, ajánlották, hogy a kelyhet vitesse ki előre a sekrestyéssel. Mire ő: „A jó katona ne tegye ki kezéből a fegyvert, amíg mozogni bír.“ Hogy milyen fájdalmakat tűrhetett panasz nélkül, csak akkor látszott meg igazán, amikor az oltárnál egy-egy lépést téve eltorzult arccal fordult felénk, de a következő pillanatban már szelíd mosolyba olvadt tekintete. Egyik téli hajnalon misézni indult. Útközben elvesztette eszméletét. Amikor rátaláltak és eszméletre térítették, első szava volt: ki misézett most helyette, vagy a hívek mise nélkül maradtak? Munkatársai is nagy tisztelettel emlékeznek meg róla. Betegségében optimista volt. Nem volt senkinek sem tértiére panaszaival, senkit sem traktált betegségével. Neki nem volt külön „jóbarátja“, néki mindenki barátja volt. Ezt csak arról mondhatjuk el, aki nagyon szereti az embereket. Ez a szeretet adhatta ajkára a szokatlan köszönési módot: „Isten szeressen minket!“ Imádságos lelkületű pap volt. A templom kedvelt gyóntatója. Ha az ember végigment vele az utcán, majd mindenki mosolyogva köszöntötte. Gyóntatói munkakörét igazi hivatásnak tekintette. Nem kényszerítette rá elgondolásait a lelkekre, hanem szeretettel irányította, vezette őket. önmagát csak a kegyelem eszközének tartotta. Gyónói mindezt megérezték, és hálásan fogadták. Hálát adunk az Úrnak, hogy éppen a mai időkben adta őt az Egyháznak mint a bűnbánat szentségének rendkívüli apostolát. Búcsúzásul idézzük Jézus szavait, amelyeket Nagy Jenő is megvalósított életében: „Legyetek egyszerűek, mint a galambok!“ (Mt 10,16) Az egyszerűség gyermeki jellemvonás. Jézus ilyeneknek ígérte a mennyországot. * Dr. Edelényi István SDB 102
