Szolgálat 46. (1980)

Eszmék és események - A rendkívüli holland szinódus (R.)

hogy 1965-ben még 273 papot szenteltek, 1975-77 között összesen csak 21-et. Erre Gijsen püspök kivonta kispapjait a meglévő öt központi teológiai intézetből (ahol a kb. 1000 hallgató nagyrésze nem készül papságra), és felállította saját szemináriumát.

A szinódus feladata éppen ezért a „communio“ elmélyítése volt, mégpedig nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban. Holland részről csak a 7 püspök és a szerzetesrendek képviseletében egy bencés apát meg a szaíéziek tartományfőnöke vett részt. Azaz, mint már Pueblában, itt sem voltak hivatalosak teológusok vagy egyéb tanácsadók. A központi egyházat a leginkább érdekelt római kongregációkat vezető 6 kardinális és a püspöki szinódusok titkára, Tomko püspök képviselte. Elnök Willebrands bíboros volt, G. Danneels mali- nes-i érsek pedig társelnök. Titkárok: P. J. Lescrauwet lőveni teológus és A. Descamps segédpüspök. Az ülések légkörét nagy nyíltság és őszinteség jellemezte. A résztvevők száma, a vezetés ügyessége lehetővé tette, hogy a feszültségeket kifejezhessék és a megoldást közösen keressék. Az ülések nagyrészén maga a Szentatya is jelen volt, többször közbe is szólt, bár nem befolyásolta a szinódus menetét; inkább a helyzetet és a véleményeket kívánta közelebbről megismerni.

Az eredményt három pontba lehet összefoglalni. A legközvetlenebb a résztvevőket illeti: a dialógus új lendületet kapott mind a püspöki kar körében, mind pedig a római szervekhez való viszonyukban.

A szinódus másik fő gyümölcse a záródokumentum, amely „kemény az elvekben, de hajlékony az alkalmazásban“ (Orientierung), azaz a gyakorlati megoldásban fejlődést, nem pedig hirtelen változásokat remél. A bevezető rész az „affektiv“ és „effektiv“ közösséget hangsúlyozza mind a püspökök között, mind pedig a hívek részéről. Az egyház egysége egyidejűleg táplálkozik általános és helyi, az apostolokra épülő hagyományokból, és a mai világban valósul meg. így érthető, hogy konkrét, látható formájában törékeny és gyengeségekkel teli lehet.

Az első, leghosszabb rész a püspökökre vonatkozik. A püspöki kar kifejezi egyöntetű szándékát, hogy a nehézségek ellenére is el akarja mélyíteni szívélyes és testvéri kapcsolatát. Ennek alapja a hit, amit az egyetemes egyházzal és ennek legfőbb pásztorával együtt vallanak. Ez a hit foglalja magába azt is, hogy az egyház hierarchikus felépítésű, „a püspökök nem a hívek küldöttei, hanem Jézus Krisztus szolgái az egyházi közösség szolgálatára.“ A püspökök a hit teljes tartalmát akarják hirdetni, bár tudják, hogy kifejezési formája különféle lehet. A püspökkari konferencia hivatalos és a szentszéktől is elismert döntéseit mind meg akarják valósítani, még akkor is, ha esetleg a tárgyalások folyamán más véleményen volt valaki. Ahol pedig nem törvényjellegű döntésről van szó, ott ki-ki a szeretet szellemében mérlegeli a teendőket és alkalmazza az eljárásokat. A püspökök számának növelése és esetleg új püspökségek felállítása hasznos lehet az ügyintézésre nézve.

71