Szolgálat 46. (1980)
Eszmék és események - A rendkívüli holland szinódus (R.)
A második fejezet a papságról szól. Kiemeli a lényeges különbséget a szolgálati papság (egyházi rend) és a hívek általános papsága között; egyöntetűen elismerik a celibátus értékét, és ezt akarják követni. A papjelöltek nevelését szemináriumban vagy erre kijelölt konviktusokban kell végezni. Az idevágó kérdések pontosabb megoldására egy püspöki bizottságot alakítanak, amely 1981 januárjára befejezi munkáját. A harmadik fejezetben a szerzetesekről tárgyalnak: kifejezik nagyrabecsülésüket irántuk, és értékelik segítségüket a lelkipásztorkodásban. Az ún. „harmadik utat" azonban egyértelműen elvetik. A negyedik fejezetet a világiaknak és főként a lelkipásztori munkatársaknak szentelik. Elismeréssel adóznak a világiak ezreinek, akik a mai szekularizált világ annyi terén jelenítik meg az egyházat. Említést tesznek az ún. „kritikus csoportokról“ (progresszisták vagy konzervatívok): a püspökök kapcsolatban akarnak maradni velük, mert remélik, hogy így mérséklőén hathatnak rájuk, és közvetlenül kaphatnak tőlük tájékoztatást. Ugyanakkor le akarják leplezni eltévelyedéseiket a hit és az egyházfegyelem terén, hogy az igazi közösség nyilvánulhasson meg. Azaz elfogadják, hogy a kritikának néha van jogosultsága, de az agresszivitás, a fanatizmus árt a hívek egységének. A lelkipásztori munkatársak nem alkotnak a papsággal és a diakonátussal szemben alternatívát jelentő „új szolgálatot“, „új hivatalt“ vagy „állandó és átfogó jellegű feladatot“. A celibátustól felmentett papok pedig — a már megjelent dokumentumok értelmében — sem papi ténykedést nem végezhetnek, sem nem taníthatnak papképző fakultásokon. Ezekben a kérdésekben is felállítanak egy külön püspöki bizottságot. Végül az ötödik fejezet az egyházi élet néhány fontosabb területével foglalkozik: szentmise, gyónás, katekézis, ökumenizmus. A határozatok végrehajtásáról gondoskodó bizottság tagjai Willebrands bíboros, a püspököktől megválasztott Bluyssen püspök és a Szentatyától kinevezett Garrone bíboros. A záradék külön kitér Gijsen püspök együttműködésére püspöktársaival. Természetesen a szinódus gyümölcseinek igazi kiérését csak hosszú távon lehet várni. Itt sok függ a papok és hívek együttműködésétől. A visszhangok még meglehetősen megosztottak. A meglévő ellentéteket nem lehet határozatokkal megszüntetni. Sok imára és áldozatra lesz még szükség, hogy a katolikus közösségnek ez a dinamikus, de jelenleg elég válságos része megőrizze lendületét, és ugyanakkor megtalálja belső és az egyetemes egyházzal való mélyebb egységét. A holland szinódus egyháztörténeti jelentősége a „kollegiális megoldás“ kísérletében van. A Szentatya már korábban megkezdte ennek az útnak kimunkálását a bíborosi kollégium rendkívüli ülésre való összehívásával. Itt időszerű szentszéki és összegyházi kérdéseket tárgyaltak meg. Valószínű, hogy máskor is sor kerül hasonlóra. Ugyanezt az utat járta tovább, amikor a nyugaton élő ukrán püspököket rendkívüli szinódusra hívta össze Rómába. Ez igen 72
