Szolgálat 46. (1980)

Tanulmányok - Babos István: Liturgia és élet

egész liturgia. - Ha megértettük ezt a központi gondolatot, Krisztus győzelmét a bűn és halál fölött, és tudatában vagyunk annak, hogy a feltámadt Krisztus életében részesülünk (mint fentebb említettük, ez az üdvösség) a szentségi szertartásokban, akkor szíwel-lélekkel fogjuk ünnepelni a liturgiát.

A belső Istenhez fordulás csak akkor lesz igazán Istenhez térés, ha ezt tettekben megvalósítjuk. Az ősegyházban az újonnan megtért nyugatról keletre fordulva leköpte a sötétséget, és a világosság felé fordította arcát. Az alámerí- tésben meghalt Krisztussal, s vele támadt új életre az egyházban. A liturgia minden mozdulata ezt az Istenhez térést szemlélteti és valósítja meg (LG 7). Az egész embernek szól, az egész embert foglalkoztatja, mert az egész embert váltotta meg Krisztus, és az egész embert üdvözíti.

A szentségek szerepe életünkben

Az egész ember gondolata vezet a következő kérdéshez: Mi a szerepe a hitnek és különösen a szentségeknek mindennapi életünkben? A sokoldalú kérdésnek csak három, leggyakrabban előforduló oldalát érintjük röviden.

1. Az ember fejlődése. Ma a legtöbb filozófiai irány elfogadja, hogy az ember bizonyos fizikai, értelmi, kulturális adottságok birtokában, „félkészen“ kezdi meg életét. Nagyban tőle függ, hogyan fejleszti ki ezeket az adottságokat és kivé lesz. A filozófusok egy reménybeli ideál lehetőségét állítják szeme elé. Ezzel szemben a kereszténység egy megvalósult ideál, Jézus Krisztus követését sürgeti, aki a mi földünkből nőtt ki, és amikor befejezte életét, átlépett az idő és tér határain.

Bármilyen ideál megvalósítása — és ebben Krisztus követése sem kivétel — lassú, újrakezdésekkel teli folyamat. Ehhez járul még az is, hogy napjainkban az ideák és ideálok tömkelegé ezerfelé vonzza ugyanazt a személyt, és ennek következtében a relativizmus finom pora („egyik ugyanolyan jó, mint a másik“) belepi és aláássa meggyőződésének alapjait. Ezt a kettős veszélyt: egyéni lustaságunkat és a relativizmus térhódítását csak az állandó „megtérés" tudja elhárítani. A hivő a szentségekben Krisztussal találkozik: a történelmi Krisztus emlékét felidézve a feltámadt Krisztushoz csatlakozik a jelenben, hogy a bűnnek meghalva és új életre támadva, „őáltala, ővele és őbenne“ átalakuljon „Teremtőnk képmására a teljes megismerésig“ (Kol 3,10).

2. A test és lélek egysége. A szentségek az egész embert érintik, testi és lelki mivoltában. Ennek ellenére sokszor és nem is alaptalanul elhangzott a vád, hogy a kereszténység túlságosan a másvilág felé fordítja a figyelmet, és nemcsak elfelejtkezik az e világban rárótt feladatról, hanem eltompítja az emberek felelősségtudatát embertársaik és a teremtett világ felé. A másik végletet, főleg ma, a felszabadítás teológiájának szélsőséges képviselői hirdetik. Szerintük az evangélium földi utópia: egy szebb, igazságosabb, emberközpontú, de csak evilági szociális rendszer tervezete. A helyes magatartás mindkettőt magában foglalja. Tertullianus élesen így fogalmazta meg: „A testen fordul meg üdvösségünk.“ A test és lélek annyira egybeforr, hogy a testi cselekmé21