Szolgálat 45. (1980)

Halottaink - P. Wachter István SVD (Confrater)

je mellett üzlete is volt — örökölte a jó gyakorlati érzéket. Később ennek sok hasznát vette. Az otthon légkörét mély vallásosság jellemezte; nem csoda, hogy a fiúk közül ketten is papnak mentek. Októberben minden este közösen mondták a szentolvasót, a legkisebb volt az elöimádkozó. Minden gyónás előtt szokás volt a bocsánatkérés a szülőktől és a nagyobb testvérektől. Édesanyjuk, ez a mélyérzésű, de igazi „erős asz- szony“, helyt állt az első világháború alatt a fronton küzdő apa helyett, és még mint 70 éves özvegy is a ház lelke volt. Több gyermeke elsőáldozási ruháját — Pistáét is — mélyértelműen saját menyasszonyi ruhájából csináltatta. Minden este szentelt vízzel áldást hintett távol levő gyermekei felé. István már korán elkerült hazulról, de a családhoz való ragaszkodás, a hagyománytisztelet, az otthon egyszerű, mély lelkisége egész életén át elkísérte. Sokat tett a családért, az is sokat segített neki. Ha kimerült a munkában, orvos öccséhez ment kúrázni; ha a jótékonykodásával kapcsolatos rengeteg adminisztráció — amelyben mindig szigorúan pontos volt — a fejére nőtt, egy-egy családtag dolgozott nála egy darabig.

Gimnáziumba a kőszegi bencésekhez került, és a .Csókavárban“, a Kelcz-Adelffy fiúinternátusban lakott. Az ottani spártai nevelés és fegyelem rendhez szoktatta. Már mint a Mária-kongregáció prefektusa is főleg a missziókért tevékenykedett. Érettségi után a mödlingi St. Gabriel missziósházban belépett az Isteni Ige társaságába (verbi- ták). Az 1975-ben boldoggá avatott Arnold Janssen szerzeteseinek fö feladatuk a hithirdetés, hazájukban és a missziókban. Lelkületűkre az erős trinitárlus alap jellemző. Ezt István nagyon magába szívta. Leveleiben is szerette használni a szentháromsági doxológiát. Nagy tisztelője volt a Szentléleknek is, ami szintén jellegzetes vonása a rendnek. (Női águk a Szentiélekről van elnevezve.)

A noviciátust és a filozófiát a rend Bonn melletti St. Augustin-i házában végezte, a teológiát Rómában a Gregoriánén. Társai közül elsőnek fejezte be — lelkiségtörténeti tárgyú — doktori értekezését a 13. századi kölni .kistestvérekről“ (Minderbrüder). 1932. okt. 30-án, Krisztus Király ünnepén szentelték pappá.

Működésének első, hazai szakasza Kőszeghez fűzte. 1934-ben a még csak pár éve fennálló Szt. Imre missziósház első prefektusa, 1936-tól noviciusmester és a ház rektora egészen 1948 márciusáig. A növendékek, juniorok és noviciusok száma ebben az időben 140. Egymás után adja a lelkigyakorlatokat, missziókat, sok pap jár hozzá lelkivezetésre. Temetésén a rendi búcsúztatóban külön megköszönték, hogy annyi jó és hű misszionáriust nevelt. (Pappá lett volt tanítványai közül senki sem hagyta el hivatását.)

1948-ban visszatér Ausztriába. A fürstenfeldi St. Severin missziósházban matematikát tanít és gondnok. Sok papi rekollekciót vezet ott Stájerországban és Burgenland- ban. ügyes segélyakciót szervezve felépíti a ház melletti templomot. Már itt kezdi a magyar papság és a misszióban dolgozó magyar rendtestvérei segítését, ami élete utolsó két évtizedének nagy műve lett.

1963 elejétől 1967 júniusáig Bécs közelében, Eichgrabenben találjuk a ferences misszionárius nővérek házában, akik közt több magyar is van. Lelkileg gondozta őket, vasárnaponként prédikációt és meditációt tartott nekik. Mivel azonban az egyre növekvő segélyakció számára a hely szűknek bizonyult, 1967. jún. 27-én átköltözött a híres svájci kegyhelyre, Einsiedelnbe. „Einsiedler“ remetét jelent, és ő ott valóban „remete szerzetesként“ élt, magányosan, egyszerűen, önmagáról való teljes megfeledkezésben, állandó munkában. De ezt a „remeteséget“ százával keresték fel a látogatók: paptestvérek, Európába megpihenni és segítségért folyamodni jövő misszionáriusok. „Mi a svájci misszióm idején voltunk nála — írja valaki —, és láttam, mit jelentett a házban élő gyerekeknek a cukros és csokoládés papbácsi; a papoknak meg az a testvér, akihez mindig lehetett menni intencióért, rádióért és más értékes dolgokért.“ Szegény plébániáknak autót, templomi fűtőberendezést, építkezési segélyt szerzett. „És ez nem minden! — mondja egy másik paptestvére. — Nehéz felmérni, még mennyit tett azon túl sok-sok imádsággal, hisz hihetetlenül szerény volt; csak egy-egy esetleges megnyilatkozásában árulta el magát.“ Egyik püspök egyenesen így nyilatkozott halála után:

96