Szolgálat 45. (1980)
Eszmék és események - Levelesládánkból
hogy ennyi áldozatot nem sajnálnak, és úgy bánnak velünk, mint édes gyermekükkel. A mi dolgunk a koncentrálás, figyelés és a szorgalmas tanulás. Ennek ellenére úgy érzem, Szókratésszel szólva: „Tudom, hogy nem tudok semmit!“ Nagyon nehéz az Ószövetség is. Rendkívül idegen az egész anyag, héber kifejezések, felosztások, különböző szempontok ... Azt hittem, hogy majd az Újszövetség könnyebb lesz, mivel „közelebb van hozzánk“ — hát tévedtem. A sok új szempont és az adatok és időrendiség pontossága, — sokszor úgy érzem, olyan a fejem, mint egy dézsa, már nem fér több bele! Én nagyon komolyan veszem a tanulást, mivel már nem vagyok olyan fiatal, jobban és figyelmesebben, többet kell foglalkoznom az anyaggal, hogy valamelyest magaménak mondhassam, és amikor kell, be is számolhassak róla „nem középiskolás fokon“. + — Ha ritkulnak is most a szerzetesházak, ez nem baj, és főként nem aggasztó jelenség. Inkább reményt keltő sok szempontból. A megújulás ereje jobban bontakozik ki a kevésből. (Különben is a „ritkulás“ csak Európára vonatkozik, ott sem mindenütt.) A minőségi változás magja szükségképp kicsiny külsőleg, de nagyok fejlődésének esélyei. Hiszen benne, a krisztusi közösség életében találhat magára az elidegenedett ember és társadalom. Ebből született Európa — Szt. Benedek és követői szellemi erejében, fegyelmében. Másfélezer év lazulása, sok kibicsaklása után ez a rendezett életvitel hoz megújulást! Hogyan és mikor? Ez nyilvánvalóan még a fejlődés ütemétől függ. A történelem mélyén vajúdó probléma mindannyiunk számára. De ezen kívül, ezt megkerülve „nincsen számunkra hely“ a nap alatt. A szerzetesekre általánosságban jellemző az önzetlen adakozás, anyagiak terén is, pl. a fejlődő országoknak. Kell-e ennél szebb példa a mai gazdagságába fúló Európa számára? De még inkább kiveszik részüket a fontosabb és nehezebb részből: tanításból, betegápolásból, ha egyáltalán mérhető munkásságukhoz valami. Korunkból kinőnek, és a növekedés reményét őrzik számunkra. Munkájuk mellett az imádság újjáteremtő erejét is megőrzik jövőnk számára, és ezzel őrzik mindnyájunk jövőjét. — Teréz anya nővéreinek zágrábi házikója egyike a legkisebb házaknak. Négy nővér van: két hindu, egy belga és egy albán. Megjelenésük nagy örömet okozott az ittenieknek; mondják a nővérkék, hogy alig akad ember, aki ne szólítaná meg őket, amikor végigmennek az utcán. Van, aki csak annyit mond, hogy örül nekik, de sajnos van értet- len, kötözködó is. Megérkezésük után nem sok időt vesztegettek, hanem munkához láttak. Főleg a plébániákon tudják meg, hol vannak betegek, öregek, elhagyottak. Reggel 9-től járják a várost délután 3—4-ig. Sok segítőjük akad, főleg fiatalok, középiskolások, főiskolások. Takarítanak, főznek, sebet kötöznek, lelket gyógyítanak. Minden este 6—7-ig imaórát tartanak, odajár fél Zágráb imádkozni. Félóra közös, félóra csendes ima. Nagyon szép munkát végeznek, sajnos nem tudnak annyit dolgozni, hogy ne maradna még elég elhagyatott beteg Zágrábban. Júliusban 3 lány szállóvendégem volt itt, akik az itteni Caritas-ba jöttek segíteni. Nyaranta eljönnek, van hogy többen is. Az egyik egyszerűen beállított a nővérkékhez azzal, hogy segíteni szeretne. Ezután velük járta a várost. Egy helyen az ablakon kellett bemászni, mert a ház lakója, egy 90 éves, majdnem teljesen vak néni elvesztette a kulcsot, és már másfél éve nem volt kinn a házból. A szomszédok adtak be élelmet az ablakon. Most a nővérkék csináltattak kulcsot, a térdig érő szemetet kihordták a lakásból, a nénit rendszeresen látogatják és gondoskodnak róla. Ez a bácskai lány pedig most komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy belép ő is Teréz anya leányai közé. Már évek óta kínozza az, hogy „mást akar“, de nem tudja, mit. Most egészen kicserélték, és úgy látszik, biztos abban, hogy megtalálta az útját. — Kimondhatatlan boldogság számomra, hogy Teréz anya céljaira végezhetem a szentmiséket, s így végre módját találtam, hogyan segíthetek a szegényeken — ha közvetve is. Bár még talán jobb is, mert ő és munkatársai, vagy a magyar misszionáriusok sokkal nagyobb szeretettel tudják ezt tenni, mint én tudnám. Nekünk, jólétben 88
