Szolgálat 45. (1980)
Eszmék és események - Levelesládánkból
milyen fontos a misszionálásban a katolikus iskola. Püspökünkkel egyetértésben márciusban új épületbe fogtunk, bár még a plébániatemplom bővítése sincs befejezve. Talán túlságosan merész voltam. Az infláció is elkapott bennünket. Az új iskolaépület alapja 400 m2, három emeletes, vasbetonból. Rövidesen tető alatt van. De ezzel egyelőre le is állítom a munkát. Előbb a sok kölcsönt kell visszafizetni. A földszinten már használjuk az osztálytermeket, bár ablakuk még nincs. Más tanulókat a plébánia nagytermébe telepítettünk. Az 1979/80-as tanévben 1080 tanulóm van. Évről évre szaporodnak. Az állam nagy propagandát csinál a születésszabályozásnak, de nincs foganatja. 1978-ban több mint ezer gyereket kereszteltem plébániámon. A területemen levő 33 faluban 6000 gyerek hitoktatásáról kell gondoskodnom 22 iskolában. Tíz katekéta segít ebben. — A mangyánoknak tervezett központot még nem tudtam megvalósítani. De sokat talpaltam már a hegyekben, sok pogány csoportot meglátogattam. Röviddel ezelőtt 6 teljes órát gyalogoltam, hogy egy gyűlést tartsak velük. Borzadtam a sok piócától, amelyek — úgy látszik — igen édesnek találták a véremet. Papi hivatásunk hála Istennek bőven akad még a Fülöp-szigeteken. Talán eljön az idő, amikor mi külföldiek végleg visszavonulhatunk. Egyik szeminaristám részére pártfogót keresek, mert szegény családból való. Igen tehetséges. — Sokszor úgy érzem, hogy a munkám igen sok. Azon gondolkodom, hogyan is tudnám a féket használni, különben talán nem lesz jó vége. Nehéz a munkának a határát megszabni. Az árak ebben az évben duplájára emelkedtek, az építkezési anyagoké még azon is felül. Nem tudom, hogy a missziós iskolánk tanítói hogyan fognak kijönni a fizetésükkel, mert nincs módunkban emelni. Honnét is vennénk a szükséges összeget? A jó Isten tudja, hogy mi lesz mindennek a vége. P. Halász Lajos SVD Victoria, Or. Mindoro 4415 Philippines + (Egy német misszionárius utolsó leveléből. P. Gerhard Pieper 1940. jún. 18-án született Treptowban, még pappá szentelése előtt három évet Rodéziában töltött. 1970. júl. 12-én szentelték pappá, 1971-től misszionárius, tanító, plébános. Meggyilkolták 1978. dec. 26-án este Zimbabwe-Rodéziában. A levél dec. 8-áról kelt:) Érdemes-e egyáltalán? Nem kellene-e ezeket az embereket egyszerűen magukra hagyni? Mire való segíteni, ha minden lángokban pusztul el? Mire való befektetni pénzt és egy élet munkáját, ha az emberek olyan hálátlanok? — Higgyétek el: ha most elmennénk innen, olyanok lennénk, mint a pásztor, aki elhagyja juhait, mert csak béres. Soha többet nem olvashatnánk nyugodt lelkiismerettel ezt a hasonlatot. LEVELESLÁDÁNKBÓL — Hiszem, hogy nem untatom, ha pár gondolattal jellemzem, milyen az a teológiai levelezőcsoport, amelyikbe járok. 50-en vagyunk, teljesen különböző korú, rendű és rangú emberek. Egyharmada férfi, kétharmada nő. A különbözőség azért lényeges, mert már az első év elég volt ahhoz, hogy egy közös utat megtaláljunk, amely minket is, környezetünket is előbbre visz, a keresztényi szeretet és jóindulat útját. Ezen keresztül egyre őszintébb lett a kapcsolatunk egymáshoz és előadóinkhoz. Amit előadásokban kapunk és tanulunk, az visszafelé (a tanárok felé) néha szinte kirobbanó igényt ébreszt bennünk, amely olyan intenzív és követelőző, hogy ebben az adás—befogadásban lelkiségében mindenki alakul. Ez a közös őszinte jobbá lenni akarás néha felvillantja az őskeresztény tisztaságot. — Éppen most vagyok a Hittani Akadémia második konzultációja előtt. Bizony bevallom férfiasán, nagyot sokat kell harcolni és küszködni az anyaggal, — mindegyikkel külön-külön, és mindegyikkel másképpen! Nagyszerűek a szabad konzultációk is, de szegény professzorainkat alaposan „kikészítjük“! Nagy-nagy tisztelet és hála nekik, 87
