Szolgálat 45. (1980)

Az egyház szava - A pápa beszéde Isztambulban Szent András ünnepén

ökumenikus mozgalom elöntő haladásának. A mi megoszlásunk aligha maradt befolyás nélkül az utána következő többi megoszlásra.

Kezdeményezésem a XXIII. János megnyitotta folyamat vonalában helyezkedik el. Újra kezdi és folytatja elődöm, VI. Pál emlékezetes kezdeményezéseit. Ez vezette őt először Jeruzsálembe, ahol először történt meg a megindító össze- ölelkezés és az első személyes párbeszéd a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, ugyanott, ahol a megváltás titka beteljesedett Isten szétszórt gyermekeinek egyesítésére. Majd még egy találkozás folyt le, valamivel több mint tizenkét éve, éppen ezen a helyen, várva, hogy Athenagorász pátriárka visszaadja VI. Pálnak a látogatást római székhelyén. Ez a két nagy ember itthagyott bennünket, elment Istenhez. Ök végbevitték szolgálatukat; mind a ketten a teljes közösség felé törtek, és szinte türelmetlenül szerették volna még életükben megvalósítani. A magam részéről én sem akartam tovább késlekedni, hogy eljöjjek imádkozni veletek, hozzátok. Már megvalósított vagy tervbe vett apostoli útjaim között ez különösen jelentősnek és sürgetőnek tűnt előttem. Merem remélni azt is, hogy majd újból együtt imádkozhatunk, őszentsége I. Demetriosz pátriárka és én, Péter apostol sírján. Ilyen kezdeményezések fejezik ki Isten előtt és egész népe előtt türelmetlen vágyunkat az egységre.

Közel egy ezredéven át a két testvéregyház egymás mellett növekedett, mint Krisztus ugyanegy egyházának két nagy, eleven és egymást kiegészítő hagyománya. Nemcsak megőrizték békés és termékeny kapcsolataikat, hanem gondjuk volt a nélkülözhetetlen egységre is a hitben, imádságban és szeretet- ben. Ezt semmi áron nem akarták veszélyeztetni, különböző stílusuk ellenére sem. Ezzel szemben a második évezredet — néhány futó felderülést leszámítva - elhomályosította e két egyház egymástól való eltávolodása, minden gyászos következményével együtt. A seb máig sem gyógyult be. De az Úr begyógyíthatja, minket pedig arra kötelez, hogy tegyünk meg ezért minden tőlünk telhetőt. íme itt állunk a második évezred határán: nem lenne-e ideje, hogy meggyorsítsuk lépteinket a teljes testvéri kiengesztelődés felé, hogy a harmadik évezred hajnala egymás oldalán, teljes közösségben találjon, hogy együtt tanúskodjunk az üdvösségről a világ előtt, amelynek evangelizálása az egységnek ezt a jelét várja?

A mai látogatás konkrétan azt is megmutatja, milyen jelentőséget tulajdonít a katolikus egyház az ortodox egyházzal most induló teológiai párbeszédnek. A római apostoli szék és a pánortodox konferenciák kölcsönös kívánságának megfelelően az a reális és bölcs elhatározás született meg, hogy újítsuk meg a katolikus egyház és az ortodox egyházak közti érintkezést és kapcsolatot: ez lehetővé tenné, hogy ismét megismerjük egymást, és megteremtsük a kellő légkört a termékeny teológiai párbeszédhez. Előbb a szövegösszefüggést kellett helyreállítani, csak azután lehet igyekezni a szövegek közös újjáalkotására. Ezt a szakaszt helyesen nevezték a szeretet dialógusának. Ez a dialógus lehetővé tette, hogy tudatosítsuk a kettőnket már egyesítő mély közösséget, és eléri, hogy testvéregyházaknak tekinthetjük egymást, s így is bánhatunk egymással.

59