Szolgálat 45. (1980)

Tanulmányok - Csóka Lajos: Guzmics Izidor, a keresztény egység apostola

mészeti csodának számítható iguagúi vízeséshez és Itaipúhoz, ahol a világ legnagyobb vízierőműve készül.5 Szerencsésnek tarthatja magát a turista, aki betéved a látogatókat bencés vendégszeretettel fogadó szemináriumba. 50-60 fiatal ismerkedik itt a szerzetesi élet és feladatok elemeivel, s reméljük, hogy ha nem is mindnyájan, de többen közülük eljutnak az Úr oltáráig, mint a lelkek pásztorai. Mint ahogy eljutott Paulo Adao Claudio de Souza Silva, aki múlt év szeptember 8-án a pannonhalmi anyamonostor templomában vette fel az egyházi rend szentségét Szent Gelíért Csanádi püspöki székének jelenlegi betöltőjétől. A fiatal brazil bencés szenteléséről írt lelkendező leveleiben jelét adja, hogy megérzett valamit a „symphonia hungarorum“ akkordjaiból. Talán szimbólum is ez: a brazil föld zsenge hajtása visszavitt magával a magyar földre valamit abból, amit rendtársai hoztak magúkkal a missziós hivatásokat is sar- jasztó magyar húmuszból.

Csóka Lajos, Pannonhalma

GUZMICS IZIDOR, A KERESZTÉNY EGYSÉG APOSTOLA

Szent Benedek azt kívánta regulájában, hogy monostora Isten háza s a békesség és a szeretet otthona, „pacis caritatisque custodia“ legyen. De ugyanott azt is megkívánta, hogy ez a lelkűiét ne csak a szerzetesek belső életében mutatkozzék meg, hanem abban a magatartásban is, ahogyan a „világ“-gal érintkeznek. Ezzel a lelkülettel forduljanak a világ felé s szeretettel, békecsókkal fogadják a hozzájuk érkező idegent, mint magát Krisztust, „tamquam Christum“.

Ennek a természetfölötti síkra emelt nemes humanizmusnak lényeges előfeltételét látta Nagy Szt. Gergely pápa a regula „discretio"-jában, abban a bölcs mértéktartásban, amely tiszteletben tudja tartani mások véleményét, fölfogását is. Ennek alkalmazását ismételten lelkére kötötte azoknak a római szerzeteseknek, akiket a VI. század végén az angolszászok megtérítésére küldött.

Ez az Isten országáért és a felebarát javáért lelkesedő, kiegyensúlyozott, mértéktartó lelkűiét vitte aztán a bencéseket a többi germán népek megtérítésére, majd a magyarokhoz is. Ám ennek nemcsak a közép-, hanem az újkorban is megvolt a maga hivatása. XIII. Leó 1893. jún. 22-én azt mondta az előtte megjelent bencéseknek: „Az összes rendek és kongregációk között a bencések azok, akiket a görögkeletiek gyanú és bizalmatlanság nélkül, igazi rokonszenv- vel fogadnak. Ezért a bencések érhetik el legelőbb, hogy az elszakadtak lelkű- letét kiengesztelik, az egységnek megnyerik ...“

s Kögl Szeverin legutóbbi beszámolóját lásd 40. számunkban. Főz do Iguacú és Itaipú vidékén Gaál Jenő verbita misszionárius működött egy ideig, lásd leveleit pl. 29, 37. számunkban. (Szerk.)

50