Szolgálat 45. (1980)
Tanulmányok - Hets Aurelián: Magyar bencések a misszióban
Kezdettől fogva szűz talajon mozgott. Mindent, ami a lelki és egyházi élethez tartozik, neki kellett megkezdenie. Alig egy évvel érkezése után megalapította a Szent István Egyházközséget (Communidade Romana Catholica do Rei Santo Estéváo), amely nemcsak a katolikus híveket öleli magába, hanem minden megmozdulásnak és alapításnak kerete, tulajdonosa, felelőse. Maguk a brazil hatóságok követelték ezt, hogy elismerhessék az egyházközséget jogi személynek, és tárgyalhassanak vele. Ennek az egyházközségnek a keretében alakultak meg gyors egymásutánban a város különböző részein a helyi egyház- községek istentiszteletekkel, gyűlésekkel, megmozdulásokkal, hitbuzgalmi egyesületekkel: Mária-kongregáció, rózsafüzér- és Jézus Szívé-társulat, nöszövetség, ifjúsági csoportok. Egy portugál házaspártól kapták Anastáció külvárosban az első ingatlant, egy kettős telket, amelyen Szelecz páter már 1932-ben megkezdte az első magyar kápolna építését Szent István tiszteletére. Többszörös bővítés, alakítás után 1939-ben helyi plébániatemplommá és mindvégig a magyarok legismertebb templomává lett. Itt épült fel pannonhalmi támogatással a magyar bencések első háza hat szobával, ebédlővel, irodával stb. Akkor már két bencés: Horváth Anzelm és Markos János is beállt Szelecz Arnold mellé. Hálás szívvel hagyták ott brazil bencés testvéreik Szent Benedek szellemében vendéglátó kolostorát, hogy ha nem is olyan központi helyről, de már a magukéban folytathassák művüket. A Sáo Bento kolostor bazilikája azonban még évekig volt a magyar misék színhelye, hasonlóképp használhattuk a híres Sáo Bento gimnázium dísztermét előadásokra és egyéb termeit a szabadegyetem és az egyházközség gyűléseire. A vidéki missziós munka is megindult. Az első magyar bencés megérkezése után gyorsan kapott meghívásokat a magyar szóra éhes telepektől. A nagy Sáo Paulo állam legszélén, a fővárostól kb. 900 km-re, Mato Grosso határán, a Pa- raná folyó partján akkor virágzott legjobban a majdnem ezer színmagyar lakossal rendelkező Árpádfalva. Már az első időktől kezdve mindig nagy esemény volt a világtól eléggé elszigetelt telep apraja-nagyja számára a magyar papok érkezése, évenként többször is. A több napig tartó misszió a látogató pap minden idejét lefoglalta: a szentmisén kívül az összegyűlt gyónások, keresztelések, házasságok, beteglátogatások, hitoktatás, énektanulás, iskola- és temetőlátogatás. Külön feladat volt az anyaország különböző vidékeiről összekerült, egymástól eléggé eltérő ima- és énekeskönyveket használó hívek imáinak és énekeinek összeegyeztetése. Szelecz Arnold és első társai ezt úgy oldották meg, hogy először Pannonhalmáról kértek imakönyveket, majd később Sáo Paulóban kiadták a „Szentmártoni imakönyvet“, amely a pannonhalmi egyházmegyében volt használatos. Ezt sikerült bevezetni a város különböző templomaiban tartott miséken is. Más kiadványokra is szüksége volt a brazíliai magyarságnak. A bencések a lehetőség szerint igyekeztek ezekről mindig gondoskodni. Az évek folyamán nemcsak „egyházközségi értesítőket“ és „Lobogó tüzek“ címen hitbuzgalmi 46
