Szolgálat 45. (1980)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Magyar bencések a misszióban

dicti“-nek. Angliának majdnem minden püspöksége bencés eredetű, és nagyon sok székesegyháza (Westminster, Canterbury stb.) bencés alkotás. Ott kezdődött a bencés iskolázás Szent Theodorral, Szt. Biscop Benedekkel, majd Beda Venerabilis-szal, akit a bencés tudósok ősének tekinthetünk. Ott élt Alkuin is, a bencés iskolák nagy tanítója, míg csak Nagy Károly császár Aachenbe nem vitette. Angliában kezdte Bonifác is, a bencés apostolok fejedelme, a frízek, szászok és általában a németek apostola, az egész német föld püspöke, mártírja és pártfogója. Bencés kolostorok — mint Fulda, Reichenau, Einsiedeln, Pas- sau, Braunau, Zoborhegy és Pannonhalma — híressé és a térítő munka központjaivá váltak.

A magyarság megtérítésében is, mint akkor Európa egyetlen szerzetesrendjének, oroszlánrészük volt a bencéseknek. Első térítőink és egyházszervezőink, püspökeink szinte kizárólag ebből a rendből kerültek ki; köztük Szt. Adalbert, Sebestyén, Anasztáz, Mór, Asztrik és Gellért püspök a bencés apátokkal és szerzetesekkel karöltve apostolkodtak a magyar ugaron.

Nem csoda tehát, hogy századunkban a pannonhalmi megújulás idején a magyar bencések is érezték: valahogyan ki kell venni részüket a tanítás és a hazai lelkipásztori munka mellett a külföldi misszióból is. A harmincas években az egész bencés rendben érezhető volt az európai nagy kongregációk fellendülése folytán a missziós gondolattal való foglalkozás. A belgák, franciák és németek tengerentúli missziói új lendületet vettek. Európai alapítókkal nagy amerikai kolostorok létesültek, és a dél-amerikai szerzetesházak is megteltek külföldiekkel. Az új misszió alapításához anyagiakkal nem rendelkező magyarság nem gondolhatott külön missziós terület ellátására, mint pl. a St. Ottilien-i kongregáció1. Missziós hivatással rendelkező ifjaink rendszerint szerzetük külföldi rendtartományai révén kerültek bele a missziós áramlatba. így jutott pár szaleziánus, jezsuita, verbita, redemptorista és szervita külföldre, köztük többen Brazíliába is.

Az Európától távoleső, legtöbbször egzotikusnak elkönyvelt Brazília a század eleje óta különböző hullámokban, szaporodó tömegben fogadott be magyar bevándorlókat. A századfordulón érkezettek eléggé szétszóródtak az ország déli államaiban, és ma már nehéz nyomaikra akadni. Az első világháború után azonban tízezrenként érkeztek a magyarok a jó munkaerőt nélkülöző és a bevándorlókat szívesen fogadó országba. A mezőgazdasági foglalkozásúak — részben lelkiismeretlen ügynökök tevékenysége folytán — vidéki kávéültetvényeken nehéz lelki és anyagi körülmények közé kerültek. Nagyrészük hamarosan igyekezett megegyezéssel vagy titokban a jobb lehetőségeket nyújtó nagy városokba jutni, s ott egy-egy nagyüzem vagy más szakértelmet nem követelő munkalehetőség körül csoportosultak. Főképp a rohamos ipari fejlődésében akkor az első lépéseket tévő és gyorsan növekvő Säo Paulo volt a célpont. Az

1 Ez az apátság adta ki németül a múlt évben Nemeshegyi Péter „Mi a kereszténység" c., a Prugg Verlagnál megjelent füzetét (Was Christsein heißt)! (Szerk.)

43