Szolgálat 45. (1980)

Halottaink - Dr. Kolos László Bertold OSB (Confrater) - Dr. Nemes Pál Vazul OSB (Vidosits Gyula)

DR. KOLOS LÁSZLÓ BERTOLD OSB (1902—1979)

A Győr—Sopron megyei öttevényben született 1902. aug. 6-án. Középiskolai tanulmányait a pápai bencés gimnáziumban kezdte, majd egy év múlva a kaposvári állami gimnázium tanulója lett. Felső osztályait már Pesten a piaristáknál végezte. Itt is érettségizett. 1920-ban jelentkezett a rendbe felvételre. Az elöljárók már 1923-ban Rómába, az Anseímianumba küldték teológiai tanulmányainak folytatására. Itt 1930- ban bölcseletből és hittudományból doktorátust szerzett. Rómából viszatérve Pannonhalmán lett főapáti titkár, s ettől kezdve egészen élete végéig itt működött, 1931-től mint főiskolai tanár is. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba a munkát: a Pannonhalmára látogató külföldi vendégek gondozásával, vezetésével foglalkozott fáradtságot nem ismerő áldozatossággal és melegszívű kedvességgel.

Kevés rendtársunknak volt szerte a nagyvilágban annyi jóbarátja és ismerőse, mint neki. Rómától Pannonhalmáig, amerre csak járt, mindenkiben tiszteletet és szeretetet ébresztett kedves egyéniségével, áldozatos szolgálatkészségével és nagyfokú lelkiismeretességével. Jó kapcsolataival nemcsak magának, de rendünknek is mindenhol jóbarátokat szerzett. Segítette ebben hobbyja, a bélyeggyűjtés. Sok külföldi bencéssel állt cserekapcsolatban. Halálakor Európa minden tájáról érkeztek a részvétlevelek.

Életének és egyéniségének talán legjellemzőbb vonása szinte aggályosságig menő lelkiismeretessége, pontossága és kötelességtudása volt. Ez jellemezte tanári munkáját, titkári teendőinek végzését, hosszú éveken át tartó intenciókezelését.

Rendtársai is általános megbecsüléssel vették körül. Volt benne valami csendes, mélyen fekvő, igazi humorérzék, és néha-néha szeretett szelíden csipkelődni is; de még ezt is szívesen fogadták tőle, mert kiérzett belőle a jóindulatú szeretet. Rendtársai gyarlóságait sohasem ítélte el, a megtévelyedettek fölött sem tört pálcát, inkább aggódó szeretettel imádkozott értük. Gazdag lelki értékeit Isten felé nyitotta ki, sohasem hivalkodott velük kifelé.

Csendes, szerény élet után rövid pár nap alatt 1979. jan. 21-én épp ily csendben távozott közülünk. Aki annyi vendégről gondoskodott, élvezze most már a Mennyei Atya örök vendégszeretetét!

Conf rater

DR. NEMES PÁL VAZUL OSB (1906—1979)

Pápán született 1906. okt. 30-án. 1924. aug. 6-án öltötte magára Szent Benedek rendjének ruháját. 1926. szept. 11-én tett egyszerű, 1929. szept. 12-én ünnepélyes fogadalmat, amit fél századon át töretlen hűséggel őrzött meg halála pillanatáig. 1932. jún. 12-én a győri székesegyházban szentelték pappá.

Működését Pannonhalmán kezdte: tanított a teológiai főiskolán, és egyben székes- egyházi hitszónok volt. Közben Kelemen Krizosztom főapát egy évre Pestre küldte teológiai tanulmányokra.

1941-től tizenkét évig mint plébános dolgozott teljes odaadással és minden erejével a celldömölki apátság kolostorában. Működése a legnehezebb időszakra, a második világháború és az azt követő újjáépítés idejére esett. Fáradtságot nem ismert, a nap minden szakában hívei rendelkezésére állt. Elveiben szigorú, hitében és meggyőződésében megingathatatlan volt. örömben-bánatban együttérzett rendtársaival és híveivel, tudott lelkesíteni, bátorítani, vigasztalni. Buzgó volt a lelkek keresésében, a liturgikus szolgálatban, s különösen kitűnt mint hitszónok. Beszédei híven tükrözték Krisztus és az Egyház tanítását, és kristálytiszta szavaiból érezni lehetett, hogy amit hirdet, azt maga is éli, ezért volt meggyőző ereje. Mint járási lelkész kihasználta a cserkészetben rejlő értékeket. Amellett kongregációs prézes, az Isteni Szeretet Leányainak lelkiatyja, a helyi Benedekrendi Oblátus Szövetség igazgatója volt, és még a toll forgatására is talált időt: szerkesztette a Celldömölki, Hírlapot.

99