Szolgálat 44. (1979)

Eszmék és események - Itt vagy velünk, Uram! (Peter Lippert)

már, hányán vagyunk a szobácskánkban: hárman-e, ketten, vagy csak egyvalaki? És nem tudom, hogy mekkora: tágas messzeség-e, amelybe kiléptünk, magunk mögött hagyva teremtésed apró előszobáit, vagy egy rejtett, bizodal- mas sarok világod legbensejében?

Hadd beszélek hát Neked szeretetem szívbeli egységéről, kettenlétemről és hármanlétünkről! Roppant csillagainkról kicsiny földeden túl, meg a paradicsomi zugról nagy világod közepén!

Együttlétem azzal az emberrel, akit Te vezettél be hozzám, hogy Feléd indított „Te“ szavam őrá találjon... Ó, mit eszeltéi ki Te itt! A szeretet ez iránt az egyetlen ember iránt, akit nekem ajándékoztál, egészen más, mint a többi ember iránti szeretet, amit parancsoltál. Voltaképpen már több, mint szeretet, de hát mi érne túl a szeretet csúcsain! Hiszen a szeretet Te vagy, és Rajtad túl nincsen világ! Ez az együttlét nem térbeli; nagyon is gyakran éppenséggel elválasztanak messzenyúló hegyláncok és mindenféle mély vizek. Minden térnél mélyebb együttlét, és még ennél is több. A lét legvégső mélyeibe ér, legalsó alapjaiig, le egészen Hozzád. Mert ott árad ki Belőled magadból, mint saját életed és szereteted kútja. És szeretetünk megnyilvánulásai mintegy az örök forrásaid fölé épült látható házikó. Együttfétünk Fiad Szívébe ér, Szívének és Egyházának titkába. Ezért misztérium, ezért szentség, szent hasonmása annak a nagy szövetségnek, amely minket a Te Igéddel egyesít.

Kölcsönös birtoklás és élvezés ez, s ugyanakkor kölcsönös adás, átadás, odaadás. Kölcsönös megértés, kölcsönös bizalom, és még több: mert ez a megértés és bizalom már túl van minden vágyon, hogy megértsünk és hogy megértsenek bennünket, ez a bizalom megelőz minden elhatározást, hogy bízni akarunk. Szünet nélküli ide-oda áramlás, — és még több: több, mint amit egymásnak mondani, egymással közölni lehetne. Mert mindaz, amit szavakba foglalhatunk, csak a peremről való. De a fénykör közepébe nem hatol szem, szó nem tér vissza onnét hírnökül.

Ez az együttlét szebb és fontosabb, mint minden egyéb köröskörül. Világod minden dolga közül csak egy a fontos számomra, — az ember, akit nekem adtál, hogy hordozzam őt kettenlétemben, mert tőle termékenyült meg a lelkem. Valami új kezdődött akkor bennem, új alakult ki bennem: új szenvedés és új boldogság. Együttfétünk szülte ezt magából, ezt a szenvedést, ezt a boldogságot. Szeretetünk gyermekeként jött a világra. És úgy látszott, ki nem meríthetjük egymás termékenységét.

Hadd beszélek most Neked fájdalmunkról, hadd halmozom figyelő Szívedre szeretetem terhét, amelyet életemre halmoztál. Hadd rejtem síró szememet egy kissé a Te öledbe. Lásd, az ember, akit szeretek, mert Te rendelted, parancsoló édességgel, hogy szeressem! Egy ember sem okozott nekem ennyi szenvedést. Folytonosan remegnem kell érte. Nem azért, mintha talán megint elvehetnéd; mert amit Te egyszer így ideadtál, azt nem veszed el többé. Nem is szeretetéért és hűségéért reszketek. Ó, akik így tesznek, semmit sem tudnak

71