Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Giorgio La Pira
„Szemlélődő a cselekvésben“ La Pira az imádság embere volt, de nem menekült el földi feladatai elől. Isten és az ember ügyeiért harcolt, az evangéliumi igazságosság és szeretet megvalósulásáért. Mintegy társadalmi programját fogalmazta meg Az élő városok c. könyvében, ahol ezeket olvassuk: „A városban mindenkinek kell helyet biztosítani: helyet az imádságnak (templom), helyet a szeretetnek (ház), helyet a munkának (hivatal-gyár), helyet a tanulásnak (iskola), helyet a gyógyításnak (kórház).“ De az ilyen várost is fenyegetheti az az ellenség, amely egy szempillantás alatt mindent lerombolhat: a háború, amely ma az atomháború katasztrófájához vezethet. Ez a szorongás lendítette előre La Pirát, hogy a béke apostolaként bejárja világot. Háborút viselt a háború ellen; elsősorban a mediterrán kultúrát akarta megvédeni a pusztulástól. 1950 és 60 között kongresszusokat szervezett Firenzében, amelyen olyan személyiségek vettek részt, akik politikailag ellenfelek voltak. Pl. az algériai háború idején De Gaulle-hoz közel álló személyiségek és a Franciaország ellen harcoló FLN algériai képviselői; vagy az arab világ és a baloldali izraeli erők szóvivői. Dom Helder Cámara, miután elolvasta La Pira „Egység, leszerelés és béke“ c. cikkgyűjteményét, ezeket jegyezte meg: „Jót tesz La Pira olvasása, korunk csodálatos prófétájának hallgatása. De senkinek sincs joga ahhoz, hogy egyszerűen csak hallgassa és csupán megtapsolja. La Pira emlékének egyedül azzal hódolhatunk, hogy merünk kockázatot vállalni, azzal, hogy dolgozunk az igazságosságért és a szerétéiért, amelyek megnyitják a béke útját.“ La Pira az imádságból merített erőt a társadalmi és politikai cselekvéshez. Eszményképe annak a keresztény embernek, aki „contemplativus in actione“, szemlélődő a cselekvésben. Akik közelről ismerték, tanúsítják, hogy az imádság volt életeleme. R. Man- zini így emlékezett vissza rá az Osservatore Romano-ban (1977. nov. 7-8): „Tudtam, hogy minden reggel, mielőtt megkezdte volna munkanapját, elmélkedett, szentmisét hallgatott, hálaadást végzett az áldozás után és breviáriumozott. Minden bizonnyal az ima magasabb fokára is eljutott. Nehéz volt beszélni vele az áldozás után, mert összeszedettsége — elragadtatása? — látható volt... La Pira szemlélődő volt a cselekvésben ... E tanú számára norma volt a Péter hivatalához való szigorú ragaszkodás. Merész és alázatos volt egyszerre: Firenzében egy cenákulumot létesített, s itt hetenkint a Pápa beszédeit magyarázta, akit feltétlen vezetőnek tartott.“ La Pira hite egyszerű, csaknem naív volt. Annak, aki félénknek mutatkozott, ezeket mondotta: „Mitől félsz? Isten létezik, Krisztus feltámadt, Mária a mennyben vár téged. Mit akarsz ennél többet?“ Annak pedig, aki szkeptikusan nyilatkozott az emberiség jövőjéről: „Igen, megengedem, hogy csőcselék vagyunk, de a paradicsom felé tartunk.“ És egy kormányülésen így figyelmeztette politikus kollégáit: „Ne feledjétek, hogy ötven év múlva valamennyien a föld alatt leszünk.“ Majd helyesbített: „Valamennyien a paradicsomban leszünk.“ 48
