Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Giorgio La Pira
kapott, hogy tartson egy konferenciát Castelfiorentinóban a Katolikus Akció csoportjának. Délutánra várták; de valamilyen okból megváltoztatta tervét, és már délelőtt megérkezett. Becsengetett a plébániára; a házvezetőnő nyitott kaput. Kéregető koldusnak nézte, és adott neki valami kis alamizsnát. La Pira nagyon zavarba jött, mert nem akart kellemetlenséget okozni a derék asszonynak. Zsebre vágta a pénzt. De este, a konferencia után visszaadta az asszonynak, ezer bocsánatot kérve. Az „egyetlen szükséges“ P. Mondrone cikke elején kiemeli: La Pira személyiségét, kulturális, szociális és egyéb tevékenységét csak az érti meg igazán, aki gazdag belső világát szemléli. Mindent lelkisége világít meg. Szociális-politikai nézeteinek kulcsa Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos fundamentuma: „Az ember azért van teremtve, hogy dicsérje, tisztelje, szolgálja Istent, a mi Urunkat, és így üdvözítse lelkét. És a földön minden más az emberért van teremtve, hogy segítsék őt végső célja elérésében." Egyik első cikkében pl. ezeket írja: „Az emberi személy értékét szellemi mivolta alkotja: vagyis az, hogy Istentől van és alapvetően Hozzá igyekszik. Azt a helyet, amelyet az emberi személy elfoglal a teremtésben és a társadalomban, ama végső cél alapján kell meghatározni, amire az ember törekszik. Minden teremtett érték, beleértve a társadalmiakat is, az ember számára az eszköz szerepét játssza; az értékeknek azt a lépcsőzetét alkotják, amelyet az embernek rendes körülmények között be kell járnia, hogy eljusson végső céljához. Olyan utat alkotnak, amelynek végén és amelyen túl a nyugalom és a tökéletesség vár az emberre: Isten, akit elért, és mindörökre birtokol." La Pira politikai tevékenységét is ez a „fundamentum", alapelv határozta meg: élete a keresztény következetesség és tanúságtétel jegyében állt. Teljes, integrális katolikus volt, anélkül, hogy „integrista“ lett volna. Ellenkezőleg: nyitott volt mindenki felé. Testvéri tisztelettel társalgó« mindenkivel. A kommunista Togliattit „testvéremének szólította. Amikor a képviselőházban szólásra emelkedett, keresztet vetett. Az alkotmányozó országgyűlésen azzal a javaslattal állt elő, hogy az új olasz alkotmány a Szentháromság segítségül hívásával kezdődjék. 1959-ben Moszkvában, a Legfelsőbb Szovjetben az enyhülésről és a leszerelésről beszélt. Többek között ezeket mondta: „Uraim, én hivő ember vagyok, és azzal rendelkezem, amit tudományosan munkahipotézisnek neveznek. Hiszen, hogy Isten jelen van a történelemben, hiszek a feltámadt Krisztusban és az imádság történelmi erejében." Ilyen tónusban jelentette be kommunista hallgatóinak, hogy a világ valamennyi kolostorának levelet írt, hogy imádkozzanak a békéért. Hasonló epizódokat még hozhatnánk fel életéből. A lényeg az, hogy számára minden az „egyetlen szükséges" égisze alatt történt, mindent afelé irányított. Az ember végső üdvössége volt számára a legfontosabb. <» 47
