Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Emberség és életszentség
betegséget is örököltük, vagy saját hibánkból szereztük. Gyakran az öröklés, környezethatás és a viszonylag szabadon elkövetett bűnök olyan átláthatatlan szövevényt képeznek, hogy Istenen kívül senki sem tudhatja pontosan a lelkierkölcsi hiányosságaiért vagy betegségeiért való személyes felelősség fokát. Világos, hogy lelki-erkölcsi fogyatékosságaink ellen teljes erővel küzdenünk kell, bár az egyenes szembeszállás itt nem mindig a legjobb módszer. Sokkal inkább a probléma okait kell megvizsgálni és gyógyítani. Ugyanakkor kérnünk kell az Isten gyógyító, új életre, harmóniára segítő kegyelmét. Lehet, hogy Krisztus velünk is azt teszi, amit az epileptikus fiúval az evangéliumban: parancsolt a betegségnek, s a gyermek meggyógyult (Mk 9,14-29). A mi problémánk is megszűnhet, hirtelen vagy fokozatosan. S attól fogva már csak más problémákkal kell megküzdenünk. De az is lehet, hogy hasonló választ kapunk, mint Szt. Pál, aki a testét kínzó tövis miatt háromszor kérte az Urat, de ezt kapta feleletül: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé“ (2 Kor 12,9). Krisztus számára fontosabb, hogy a lélek alapvető beállítottsága tovább tisztuljon: az az énközéppontú, magát féltő, önmagát egyedül értékelő ember éppen ezzel a lelki fogyatékossággal, ezzel a kiirthatatlan szenvedéllyel való küzdelmen keresztül tanul igazi alázatosságot. Megérti, mit jelent Istenben bízni és nem önmagában. Megízleli Isten irgalmát a megbocsátásban. Lassan megtanul Isten jóságában és nem a saját képzelt nagyságában gyönyörködni. Tehát nem gyógyulunk meg egészen, nem lesz teljes a harmónia a lelkűnkben. De éppen a testünkbe szúró tövis, bűnös természetünk lázadása visz egyre közelebb a Krisztus keresztjéhez. Krisztusba fogózva egyre igazabb önismeretet és bizalmat tanulunk. így betegségünk is az új életet szolgálja bennünk. Sokszor háborgó vizen járunk, mint Péter. Merülni is kezdünk. De ez csak arra segít, hogy hittel ragadjuk meg Krisztus kezét: „Uram, segíts, mert elveszünk!“ így már itt a földön, éppen gyöngeségünk révén Krisztus ereje valóban bennünk fog lakni. Gyávák vagyunk, tele félelemmel és aggodalommal? Elismerjük, de úgy fogunk cselekedni, mintha bátrak volnánk. S ha közben cselekedeteinket is megbénítja a pánik, nem csüggedünk. Bocsánatot kérünk és újrakezdjük. Érzéki emberek vagyunk és testünk lángja újra meg újra éget? Mit árthat nekünk, ha egyre őszintébben szomjazzuk az igazságot és mint megismétlődő csodát, újra meg újra megkapjuk az igaz szeretet ajándékát! Tele vagyunk kisebbségi érzéssel? Lever elégtelenségünk tudata? Isten mégis feladatokat bíz ránk, és sikeren, kudarcon keresztül megengedi, hogy hűségesen szolgáljuk. Úgy érezzük, hogy felebarátainkban is csak önmagunkat keressük és szeretjük? Éppen ezen a beismerésen keresztül adja meg Isten, hogy megízleljük a testvéreinkkel való communio kezdetét. 36
