Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Heribert Mühlen: Faszcináció és vallásos élmény

ilyen végső érték. Például: A társadalomnak szüksége van rád! Ezért kell, ezért szabad odaadnod az életedet, a munkaerődet, ez az élet értelme: közreműködni a haladásban, a szebb, a jobb jövő érdekében! Itt tehát látjuk, hogy a faszci- náló, a vonzó, az ösztönző, az elragadó igen gyakran azzal az igénnyel lép föl: ezen túl nincs nagyobb! A faszcinációnak egy még mélyebb rétegébe hatolunk akkor, amikor két ember egymáshoz való viszonyáról beszélünk: a személyes találkozásról. A leg­több embert — legalábbis egy időre — elragadja az a másik, akivel egyszer egészen mélyen találkoztak. Oda vannak tőle. És mégis ugyanakkor a külön­bözőség a távolba taszít. A szeretett személy vonz és egyben visszavonja ma­gát. Végső soron nem lehet a másikat megragadni, nem lehet vele rendelkezni. Ezért az igazi szeretet a tisztelettel kezdődik: egyszerre vonzódunk és mégis visszariadunk attól, hogy a másikat hatalmunkba kerítsük. Sőt egyenesen azt mondhatjuk: minél közelebb jutnak emberek egymáshoz, annál inkább érzik, milyen különbözők is voltaképpen. Ha csak futólag ismerek egy embert, mond­juk reggel munkába menet találkozom vele, akkor egyáltalában nem tudom, mennyire különbözik tőlem. Csak ha megismerem, ha személyes találkozás jön létre, akkor mutatkozik meg egyben a távolság. A találkozásban az emberek ki akarnak lépni határaik közül, megszabadulni az én magányából, túl akarnak emelkedni önmagukon, afelé, ami nem vagyok és amim nincs. Sőt a legtöbb ember az ilyen személyes szeretettől egyenesen tökéletes szabadulást vár kor­látáitól, az élet beteljesedését. Hallgassuk csak meg erre vonatkozólag a mo­dern slágereket: mennyi várakozás remeg bennük! Mekkora csalódás, ha a vára­kozások nem teljesednek be! A személyes találkozás többre tör, mint amennyit a mindenkori másik személy közvetíteni tud. A határtalanságnak, a világ túl­lépésének vágya végtelenül felülmúlja azt, amit egyik ember a másiknak nyújt­hat. És így az elbűvölő személyiség teljesen önként arra indít, hogy őrajta is túlemelkedjünk. Talán valami olyan felé, amely maradandóan, tartósan és el- kophatatlanul igézetében tart; olyan szeretet felé, amely sohasem okoz csaló­dást, amely mindig hűséges. Ezt a le nem rombolható igézetet nevezzük mi ke­resztények örök életnek. Itt szeretném abbahagyni a faszcináló példák felsorolását kultúránk terü­letéről. Mindegyikünk megkérdezhetné egyszer magától: mi igéz meg engem az életemben? Paradicsomi útról álmodunk szabadságunk alatt; elbűvöl valami hobby, egy autó, a klasszikus zene, a költészet, vagy akármi. Minden embert faszéinál valami vagy valaki, — amíg egészséges ember. Ellentéte ennek az unalom. Az unalom szomorúság amiatt, hogy már semmi sem vonz, semmi sem faszéinál. Szeretnék faszcinálódni. Az unalom halálossá lehet. És ezt a jelen­séget megtaláljuk minden vallásban, minden időben, minden kultúrában. A val­lástörténet felsorolta, mi minden szolgált az idők során ilyen faszcináció köz­vetítésére: pálma vagy kő, tenger vagy tánc, zivatar, természeti jelenségek, esetleg más emberek: próféták, szentek... Az ember keres magának valamit, 16

Next

/
Thumbnails
Contents