Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Heribert Mühlen: Faszcináció és vallásos élmény
ilyen végső érték. Például: A társadalomnak szüksége van rád! Ezért kell, ezért szabad odaadnod az életedet, a munkaerődet, ez az élet értelme: közreműködni a haladásban, a szebb, a jobb jövő érdekében! Itt tehát látjuk, hogy a faszci- náló, a vonzó, az ösztönző, az elragadó igen gyakran azzal az igénnyel lép föl: ezen túl nincs nagyobb! A faszcinációnak egy még mélyebb rétegébe hatolunk akkor, amikor két ember egymáshoz való viszonyáról beszélünk: a személyes találkozásról. A legtöbb embert — legalábbis egy időre — elragadja az a másik, akivel egyszer egészen mélyen találkoztak. Oda vannak tőle. És mégis ugyanakkor a különbözőség a távolba taszít. A szeretett személy vonz és egyben visszavonja magát. Végső soron nem lehet a másikat megragadni, nem lehet vele rendelkezni. Ezért az igazi szeretet a tisztelettel kezdődik: egyszerre vonzódunk és mégis visszariadunk attól, hogy a másikat hatalmunkba kerítsük. Sőt egyenesen azt mondhatjuk: minél közelebb jutnak emberek egymáshoz, annál inkább érzik, milyen különbözők is voltaképpen. Ha csak futólag ismerek egy embert, mondjuk reggel munkába menet találkozom vele, akkor egyáltalában nem tudom, mennyire különbözik tőlem. Csak ha megismerem, ha személyes találkozás jön létre, akkor mutatkozik meg egyben a távolság. A találkozásban az emberek ki akarnak lépni határaik közül, megszabadulni az én magányából, túl akarnak emelkedni önmagukon, afelé, ami nem vagyok és amim nincs. Sőt a legtöbb ember az ilyen személyes szeretettől egyenesen tökéletes szabadulást vár korlátáitól, az élet beteljesedését. Hallgassuk csak meg erre vonatkozólag a modern slágereket: mennyi várakozás remeg bennük! Mekkora csalódás, ha a várakozások nem teljesednek be! A személyes találkozás többre tör, mint amennyit a mindenkori másik személy közvetíteni tud. A határtalanságnak, a világ túllépésének vágya végtelenül felülmúlja azt, amit egyik ember a másiknak nyújthat. És így az elbűvölő személyiség teljesen önként arra indít, hogy őrajta is túlemelkedjünk. Talán valami olyan felé, amely maradandóan, tartósan és el- kophatatlanul igézetében tart; olyan szeretet felé, amely sohasem okoz csalódást, amely mindig hűséges. Ezt a le nem rombolható igézetet nevezzük mi keresztények örök életnek. Itt szeretném abbahagyni a faszcináló példák felsorolását kultúránk területéről. Mindegyikünk megkérdezhetné egyszer magától: mi igéz meg engem az életemben? Paradicsomi útról álmodunk szabadságunk alatt; elbűvöl valami hobby, egy autó, a klasszikus zene, a költészet, vagy akármi. Minden embert faszéinál valami vagy valaki, — amíg egészséges ember. Ellentéte ennek az unalom. Az unalom szomorúság amiatt, hogy már semmi sem vonz, semmi sem faszéinál. Szeretnék faszcinálódni. Az unalom halálossá lehet. És ezt a jelenséget megtaláljuk minden vallásban, minden időben, minden kultúrában. A vallástörténet felsorolta, mi minden szolgált az idők során ilyen faszcináció közvetítésére: pálma vagy kő, tenger vagy tánc, zivatar, természeti jelenségek, esetleg más emberek: próféták, szentek... Az ember keres magának valamit, 16
