Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Heribert Mühlen: Faszcináció és vallásos élmény

zászlók - mindez olyan, mint egy egyházi ünnepség, teljesen összehasonlítható egy vallásos ünnepi órával.“ És mi történik valójában, mikor a nagy sportrendezvények nézői lelkesednek? örülnek, hogy végre egyszer kiszabadultak a teljesítményi társadalom nyomása alól, hogy egyszer csakugyan túlemelkedhetnek magukon, kívül lehetnek magukon, — a legkülönbözőbb kifejezésmódokkal élnek, teli torokból kiabálják kedvencük nevét, anélkül, hogy aggodalmasan ügyelnének a környezetükre: ugyan mit fognak mondani? Tapssal, trombitálással támogatják a hangjukat, magasba nyújtják a karjukat, - és senki sem röstelkedik kifejezni a lelkesedését. El lehetne-e gondolni az örömnek ilyen testi kifejezését a keresztény istentiszteleten is? Hiszen ott csöndben kell ülni, és csak nézni meg hallgatni, ami elöl történik! Nem szabad moccanni sem: az nem illik! Talán ez is egyik oka, hogy unalmasnak tűnik?

De maradjunk még a kultúránkban föllelhető modern lelkesedés területén. Például a slágerénekesek és zenészek tisztelete. A legújabb sláger, a legújabb „hit“: ez faszcinálja az embereket. A legeslegújabb! És különleges válogatással állapítják meg, melyik a legjobb, a legkiemelkedőbb. Az ünnepelt slágerénekest körülujjongják, és az emberek egészen magánéletükig menően utánozzák bál- ványaikat. Követik őket mindabban, amit gondolnak, tesznek, mondanak, a képüket kirakják a falra, maguk elé teszik, magukban hordják. És mi történik valójában a böjtelő idején? Az emberek végre „magukon kívül" lehetnek. Megrendítő, ha nagy tévéközvetítésekben, farsangi riportokban látjuk, ahogy egyszerre egy dalt énekelnek: „Heile, heile Gänsje“.* Mire a farsangéjszaka kellős közepén mély megindulás fogja el az embereket, és sokan meghatódnak: Megint csak jó lesz minden! Csak hinned kell benne! Minden jó lesz megint! A vágy az ép világ után: ki kellene egyszer lépni magunkból, és arról álmodni, hogy ebben a féktelenségben még van ép világ ... A farsang forgatagában látjuk a lelkesedés és a mély megindultság igen közeli szomszédságát. Akkor az emberek hirtelen hallgatagon ülnek, mert szíven érintette őket a gondolat: talán mégis van ép világ, van paradicsom ...

De maradjunk még a modern személyiségkultusznál. Micsoda tiszteletben részesítik a politikai vezéreket! Mintegy a megmentő hőst képviseli, felszabadít mindig nagyobb jólétre, lehetővé teszi, hogy a társadalom, a gazdasági élet túlszárnyalja önmagát, mindig rózsásabb jövő felé tartson. A minden kérdéses jelleget levetkőzött hatalom sok emberre faszcináló hatással van. El vagyunk ragadtatva ettől az egyedülálló képességű vezetőtől, — aminek mondjuk Hitler Adolf adta ki magát. Itt valaki kétséget nem tűrő, abszolút igénnyel lép föl; a végső értéket, a végső értelmet próbálja közvetíteni. Lehet egy program is

Kedvelt német sláger. A refrén kezdődik ezekkel a szavakkal, amelyben az édesanya vigasztalja gyermekét. Az 1. szakasz a kisgyerek apró bajairól szól, a 2. a fiatal lány szerelmi bánatáról, a 3. már életbölcsességet ad: viseljük el türelemmel és humorral a bajokat, végül a 4. az élet végén a jó Istenhez visz, aki megsimogatja, éppé teszi összetört szívünket. Itt a refrént már Isten mondja.

15